Caramel a Megasztárról: „Ahogy vége lett a műsornak, ezek a nagy barátságok szinte egyik pillanatról a másikra megszakadtak”

Idén kereken húsz éve annak, hogy a Megasztár második évada képernyőre került, és a magyar közönség olyan tehetségeket ismerhetett meg, mint Molnár Ferenc Caramel, Tóth Gabi, Palcsó Tamás, Torres Dani, Bartók Eszter, Gál Csaba Boogie, Bálint Ádám, Pál Tamás, Bella Levente, Kovács Tímea, Pflum Orsi és Kósa Ivett. A 2005-ös széria a magyar könnyűzene egyik legemlékezetesebb tehetségkutatója lett, és több ma is ismert előadó karrierjét indította el.
Fotó: TV2
Caramel a Partizánban idézte fel az emlékeket, és őszintén beszélt arról is, hogy az egykori versenyzők között az idő múlásával megszűnt a kapcsolat.
Nem tartjuk a kapcsolatot. Sokan azt gondolják, hogy mivel egy közösségben voltunk, hasonló szenvedéllyel, ez a barátság megmaradt – de sajnos nem így lett. Ahogy vége lett a műsornak, ezek a nagy barátságok szinte egyik pillanatról a másikra megszakadtak
– idézte az énekest a story.hu.
Bár a közös múlt már csak emlék, Caramel néha mégis nosztalgiával fordul egykori társai felé. Két éve Palcsó Tamást kérte fel saját musicaljének, a Mesterkódnak főszerepére. „Volt benne nosztalgiafaktor, de nagyon jó volt újra együtt dolgozni. Tomi semmit nem változott, ugyanaz a lélek, akit a műsorban megszerettem.”
A sztár elárulta, hogy Pál Tamással is időnként beszél, Torres Danival pedig kölcsönösen követik egymást a közösségi médiában. „Nagyon szerettem Daninak az energiáit – ő igazi latin, egzotikus ember minden tekintetben.”
The post Caramel a Megasztárról: „Ahogy vége lett a műsornak, ezek a nagy barátságok szinte egyik pillanatról a másikra megszakadtak” first appeared on nlc.