Vavra Bence: „A párom jól látja, hol van az ízlésesség határa”

Tudható rólad, hogy körülbelül két éve hátraléptél egyet, és visszavonultál a nyilvánosságtól: vidékre költöztél a pároddal, másfél éve pedig édesapa lettél. Amikor megkerestek téged azzal, hogy szeretnének meghívni a Sztárban Sztár All Starsba, akkor meddig kellett győzködni, hogy igent mondj a felkérésre?

Egyáltalán nem kellett. Nagyon szerettem ezt a műsort anno, amikor benne voltam. Úgy éreztem mindig is, hogy ez az a formátum, amiben – azt gondolom – én is tudok értéket képviselni. A párom az elejétől kezdve nagyon támogató volt, de azért átbeszéltük, hogy ez mivel jár majd. Egyrészt persze tudtuk, hogy több lesz az elfoglaltság, tehát valószínűleg az otthoni mindennapokat is megváltoztatja egy kicsit, másrészt tudtuk azt is, hogy ez a műsor  nyilvánossággal is jár, és azért arról is beszéltünk, hogy ezt hogyan szeretnénk kezelni. Nyilván a magánéletemet ugyanúgy próbálom védeni, ahogy eddig, de alapvetően nem volt nagy kérdés, hogy jövök vagy sem.

Mennyiben más apukaként készülni műsorra?

Úgy érzem, hogy teljesen másképp állok ki a színpadra. Nyilván ez most nagy részben annak is köszönhető, hogy korábban nagyobb volt a tét: abban az időben az volt a legfontosabb, hogy itt jól szerepeljek, ez volt az, amit a legjobban szerettem volna, és persze emiatt egy kicsit másként is álltam a feladatokhoz.

A fókusz fordult el talán, hogy most már teljesen másért csinálom ezt az egészet. Egészen más úgy felállni a színpadra, hogy közben ott van a fejemben, hogy minden, amit csinálok, azt a Babó  is látni fogja majd egyszer. Szeretném, hogy büszke legyen rám, ha majd visszanézi. Emellett egy csomó olyan érzelem és tapasztalás van bennem, ami mondjuk három éve nem volt. Másképp is gondolkozom sok mindenről már, mint Vavra Bence, és nyilván ez megjelenik a színpadon is.

Hogyan zajlik a felkészülés? Elvonulsz, és egyedül gyakorolsz, vagy családi körben, és mindenki hozzátesz valamit?

Együtt csináljuk ezt is. Nézik, figyelnek mindketten, közben pedig jól szórakozunk. Táncolunk, énekelünk együtt, kiváló közös program ez, egyébként. Emellett a legkritikusabb észrevételeket is otthonról kapom.

, és azokra az apróságokra is kiválóan rávilágít, amin még faragni kell:  egy picit másképp tartsam a kezemet, a testemet, vagy ha még nem annyira hasonlít a hangom az eredeti előadóéra. Ezekért szól, ötleteket ad, mit csinálhatnék másképp, és ha úgy látja, kerek, egész, akkor elengedjük, vihetem. 

Vavra Bence, mint a The Rasmus énekese (Fotó: TV2)

Mi az, amit először leveszel egy előadó karakterében: a mozgás vagy a hang? 

Először a hangot, mindig az az első, szerintem az a legfontosabb. Aztán jön a mozgás, és akkor így szépen, lépésről-lépésre összeáll minden. Végül jön a finomhangolás, amikor már tudom, mit csinál a testem, hogyan tudom tökéletesen hozni valakinek a hangját, és ezzel párhuzamosan úgy is mozogni, mint ő. Ezután jön az utolsó mustra, a kis családdal, amikor együtt csiszolgatjuk a végeredményt.

Ha már a kritikusoknál tartunk: a zsűriből van olyan, akinek számodra különösen fontos a véleménye?

Ha Hajós András megdicsér, az kifejezetten jól esik, mert ő, ugye, nem osztogatja könnyen az elismerést, és például Liptai Claudia szavai is minden alkalommal nagyon sokat jelentenek. Próbálok nyitott füllel állni ott, a zsűri értékeléseknél, hogy bármilyen tanács elhangzik, azt megfogadjam, vagy éppen, ha megemlítik, hogy milyen szám az, amit szívesen látnának tőlem, azt megjegyezzem. Mert szerintem, ez a verseny pont attól lesz jó, ha az ember minél több olyan karakter mögé próbál beülni, amelyek esetleg nagyon távol állnak egymástól, vagy akár a saját személyiségétől. Ha kritika éri a produkciót, akkor azt is megpróbálom oda elrakni, ahova kell.

Adásról adásra visszatérő jelenet, ahogy Stohl András hatalmas elánnal szurkol neked, a képernyőn is átjön, hogy milyen szoros kapocs van köztetek. Volt olyan produkciód idén, amit megkönnyezett, majd utána le is szaladtál hozzá a színpadról, és megölelgetted. Mondhatjuk, hogy egyfajta műsorbéli apafigurád ő?

Nagyon szeretem a Bucit. Nagyon jó ember, mindenkinek segíteni szeretne. Emellett vérprofi,  mindent 150%-osan csinál iszonyú fókuszáltan. Amit leginkább próbálok tőle eltanulni, az az, hogy amikor ő belép a tévébe vagy fellép a színpadra, akkor ott nincs civilkedés, ezerrel koncentrál a feladatra – de emellett nagyon figyel a partnereire is, azonnal ott terem, ha bárkinek bármi gondja van. Amikor például a Sztárban sztár egyik adásában  a Grease-t szuperslágerét adtuk elő, és én voltam Olivia Newton John – hát, az számomra emberpróbáló feladat volt, nagyon nehezen engedtem el a gátlásokat.

Egyébként ennek a játéknak, szerintem ez a kulcsa, tényleg élvezni kell, mert ha az ember rágörcsöl, az csak ront a végeredményen.

Akkor most már tudjuk, hogy Olivia Newton-John-t komoly kihívás volt megszemélyesíteni – volt még olyan feladat, a két szériában együttvéve, amibe úgy érezted, beletörhet a bicskád?

Marilyn Manson volt az egyik ilyen, akinek a – hát, mondjuk úgy – kissé bizarr karaktere tőlem eléggé távol áll, és azt éreztem, hogy ez nagyon-nagyon nehéz lesz. Ez egészen addig a pontig így volt, amíg rám nem került a maszk, a ruha, a kontaktlencsék, a haj – akkor megcsináltam ugyanazt, amit addig, és egyszer csak elkezdett működni a figura! Ebben az évadban ugyanez volt – csak más szempontból – Freddie Mercury. Az én átalakulásomhoz rengeteget hozzátesz az, ha látom, hogy az eredeti előadóhoz mennyire kísértetiesen hasonlóvá tudok válni. Akkor el tudom engedni Vavra Bencét. De mindegyik feladatnak megvan a maga nehézsége, van, ahol például nagyon jól kell táncolni.

TV2 Sztárban Sztár All Stars – Vavra Bence, mint Freddie Mercuy (Fotó: TV2)

Mondjuk, tűsarkúban?

Hát, igen, a női karakter az mindig extra kihívás. Ezek a típusú feladatok, egyébként, mindig embert próbálók. Egyrészt a hangi adottságok miatt, másrészt azért, mert ugye teljesen másképp mozog egy nő, mint egy férfi.

Milyen terveid vannak a műsor után, mivel töltöd a hirtelen felszabadult órákat? 

Szeretnék összerakni egy olyan produkciót ahol minden úgy történik, ahogy azt én megálmodtam. Ez valószínűleg több időbe telik majd, de nem akarok kompromisszumokat kötni, bármit erőltetni, vagy elkapkodni. Most kezdődik majd a háttérmunka, és remélhetőleg jövő nyár elején, egy koncert formájában, meg tudom mutatni azt, amin már évek óta gondolkozom, és most már dolgozni is fogok  – úgy, ahogy mindig is szerettem volna, megalkuvás nélkül. Erről szól majd valószínűleg az év eleje. Egy szerepléstől mentes, csendesebb időszak következik ezután.