azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Mészáros Árpád Zsolt teljesen kikészült

3 megtekintés
NLC
Sztárok Mészáros Árpád Zsolt MÁZS Sztárban Sztár pánik kiborult trauma
Blurred placeholder

A Sztárban Sztár legutóbbi adásában Mészáros Árpád Zsolt a Hooligans frontemberének bőrébe bújt, produkciójával pedig egyenesen felszántotta a színpadot. Meg is lett az előadás hatása: egy emberként hangsúlyozták a zsűri tagjai, hogy nélküle elképzelhetetlen volna a verseny folytatása. Ezzel pedig a szavazatok alapján a nézők is egyetértettek.

„Amikor anno először indultam, az első adásban kiestem. Nagyon készültem, Rod Stewart karakterét alakítottam, de mást vártak a nézők, és az óriási trauma volt számomra. Teljesen lehúzott a mélybe, a mai napig magammal hordoztam” – árulta most el Mészáros Árpád Zsolt a Borsnak.

Mészáros Árpád Zsolt (Fotó: Trenka Attila)

Bevallotta azt is, hogy az évad nyitányán, amikor Kovács Katiként kellett fellépnie ismét átélte a pánikot. Vasárnap a siker azonban teljesen felszabadítóan hatott már rá.

„Ahogy a kamerapróbán a színpadra léptem, elfelejtettem a szöveget, ilyen már diákkorom óta nem volt. Most, hogy átéltem, hogy helyem van a műsorban és elismertek, nagyon sok kreatív energiám szabadult fel. Mostantól teljesen más attitűddel fogok a színpadra lépni” – osztotta meg.

The post Mészáros Árpád Zsolt teljesen kikészült first appeared on nlc.