Eltűnt egy 39 éves magyar nő – arab reptéren veszett nyoma

A 39 éves, siklósi születésű Felföldi Ágota szeptember 29-én indult haza Zanzibárból – írja a Blikk. A nő Dohában átszállt a Qatar Airways gépéről. Este fél hat körül hívta fel édesapját, akinek elmondta, hogy másnap, szeptember 30-án érkezik Budapestre. A telefonhívás óta azonban Ágota eltűnt, semmit nem tudnak róla. A nő mobilja ki van kapcsolva, WhatsAppon és Messengeren sem elérhető.
A család hívta a dohai repülőteret és az ottani rendőrséget,
ám eddig nem jártak sikerrel, sőt a helyi magyar konzulátuson sem vették fel a telefont. A Liszt Ferenc repülőtér illetékesei sem tudtak információval szolgálni Ágota esetleges hazaérkezéséről. Ágota eltűnését édesapja jelentette be október 1-jén a Pécsi Rendőrkapitányságon, emiatt a rendőrség körözést adott ki. Felföldi Ágota 171–175 cm magas, vékony testalkatú, haja szőke, vállig érő, szeme kék, és virág tetoválása van az egyik lábszárán és hasán.
A család arra kér mindenkit,
hogy aki szeptember 29-e óta látta Felföldi Ágotát, beszélt vele, esetleg információval rendelkezik tartózkodási helyéről, az azonnal értesítse a Pécsi Rendőrkapitányságot a +36 72 504 450-es telefonszámon vagy jelezze a hozzátartozóknak.
Kép forrása: Pixabay
The post Eltűnt egy 39 éves magyar nő – arab reptéren veszett nyoma first appeared on nlc.