Balogh Edina vallomása a dubajozásról: apukámnak köszönhetem, hogy megmenekültem

Balogh Edina a Beköltözve Hajdu Péterhez vendége volt, ahol többek között arról is mesélt, hogyan menekült meg a hírhedt „dubajozás” csapdájából.
Balogh Edina (Fotó: Trenka Attila)
Edina mindössze 16 éves volt, amikor megnyerte első szépségversenyét. Ez hozta meg számára az ismertséget, és ennek köszönhetően kapta meg a Kinga szerepét a Barátok közt című sorozatban. Az ifjú lányt akkoriban modellmunkákkal is megkeresték, ráadásul párszor Dubajba is el akarták csábítani – írta meg a BEST magazin.
„Az ikertestvéremmel mentem el egy megbeszélésre, ahol a milánói munka részleteiről tárgyaltam két olasz megbízóval. Ők közben olaszul is beszélgettek egymás között, és nem tudták, hogy Csabi, az ikertestvérem értette, mit terveznek: előbb kivinni Milánóba, ha ott nincs modellmunka, akkor tovább Dubajba. Egy ponton csak annyit mondott a testvérem, hogy most felállunk, és megyünk” – mondta a színésznő.
Edina elárulta, hogy később egy direkt megkeresést is kapott: egzotikus helyszíneket, luxuskörnyezetet és busás fizetést ígértek neki.
„Én elhittem, hogy ez munka, és mindössze teniszezni kell sejkekkel. Azt gondoltam, ez tényleg egyfajta modellkedés. Apukám mondta, hogy ez egy hülyeség, és nem engedett el. Végül tehát neki köszönhetem, hogy nem sodródtam bele.” – mesélte Edina, aki ma már közel sem ez a naív kislány: két gyermek anyukája, Szabó Simon párja és a Sztárbox idei szériájának könnyűsúlyú középdöntőse.
The post Balogh Edina vallomása a dubajozásról: apukámnak köszönhetem, hogy megmenekültem first appeared on nlc.