Sötét múltjáról vallott Vilmányi Benett: „A zárt osztályon találtam magam”

Vilmányi Benett elképesztően őszintén vallott sötét múltjáról: volt, amikor kábítószerekhez, alkoholhoz nyúlt, egy idő után pedig csak ezen szerek használatától érezte jól magát.
Nyilván személyiségtípus kérdése is, hogy ki mihez nyúl. Én ezzel tudtam működni, beszélgetni, megnyílni. Jó érzés, hogy nem fáradsz el. A nemi vágynak is ad egy nagy löketet. Aztán, amikor túl sokat használja az ember, az egész a visszájára fordul
– mondta el a wmn.hu-nak Vilmányi Benett, aki felfedezte, hogy problémái vannak, de ekkor már a zárt osztályon találta magát.
Vilmányi Benett a Terápia sorozattal vált ismertté (Fotó: Rozmanitz Gábor)
„Eljuttottam addig, hogy már csak úgy tudtam elindulni egy társasági eseményre, ha előtte felszívtam egy utcát. Ott voltam, de nem élveztem, félóránként kimentem a vécébe, hogy valamennyire fenn tudjam tartani az érdeklődésemet. Ha bárki akart velem szexelni, akkor örültem, ha felállt. És mindeközben borzasztóan egyedül éreztem magam” – fejtette ki a korábbi sorozatsztár, aki pszichotikus rohamokkal küzdött.
Ezek mindenkinél máshogy jelentkeznek, valaki tör-zúz és arra eszmél, hogy szétb*szta a lakást. Én ilyenkor izombénultságot érzek, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudok mozogni, kapkodom a levegőt és magas hangon, tagolatlanul kiabálok. Ez egyszer egy terápiás ülés közben történt meg velem, a pszichológusom hívta ki a mentőt. Végül a zárt osztályon találtam magam, ami egy nagyon különös hely és nagyon abszurdnak a módszerek. Nagyon hamar rájöttem, hogy itt az a feladat, hogy minél előbb kijussak
– emlékszik vissza a nehéz időszakra a színész.
Mára teljesen megváltozott az élete: megnősült és tavaly megszületett első gyermeke. „Legtöbbször szerintem ügyesen csinálom ezt az egészet, de semmi sem volt még ennél nehezebb feladat az életemben” – mondta az apaságról Benett.
The post Sötét múltjáról vallott Vilmányi Benett: „A zárt osztályon találtam magam” first appeared on nlc.