„A lányoknak is szükségük van példaképekre” – nem mindegy, hogyan játszunk gyerekeinkkel

A LEGO Csoport legfrissebb kutatása szerint a szülők közel háromnegyede úgy véli, hogy a lányoknak nincsenek igazán jól látható példaképeik, és a médiában is jellemzően férfiak eredményei kapnak valódi hangsúlyt. Ez a jelenség nem csupán a lányok önbizalmát veheti el, hanem hosszú távon az innováció sokszínűségét is veszélyezteti. Bár az anyák 96 százaléka azt vallja, hogy a mindennapokban aktívan épít, derül ki a LEGO felméréséből, mégis csupán 60 százalékuk tartja magát jónak benne. Szemben a férfiak 68 százalékával.
„Az alkotás, amibe az építés is beletartozik, nem függ a nemtől. Ugyanakkor nagyon hamar beindul a nemi szocializáció, ami azt jelenti, hogy a fiúkat a „fiús”, a lányokat a „lányos” viselkedésükben erősítjük meg, fiúknak inkább veszünk „fiús” játékokat, lányoknak inkább „lányosakat”. Nem tudatos, akart válaszreakciók ezek a szülők részéről, ezt diktálja a társadalom, a kultúra, a divat és a történelem, mi magunk is így szocializálódtunk. De ezen lehet változtatni. Leginkább úgy, hogy ha a gyerekünk személyiségére, választásaira reagálunk. Ne mi adjuk az almát a gyerekünk kezébe, hanem várjuk meg, hogy milyen gyümölcsöt szed le a fáról” – mondta el a felmérés kapcsán Szél Dávid, pszichológus, akit a sztereotípiákról, a nemek esélyeiről és lehetőségeiről kérdeztünk a felmérés kapcsán.

Fotó: LEGO
Már a játszótéren eldől, miben válik magabiztossá gyermekünk
Szél Dávid szerint a különbségek jóval hamarabb elkezdődnek, mint gondolnánk. „Nagyon apróságnak tűnik, de ha rendre ismétlődik, hogy sírás esetén egy kislányt azonnal megnyugtatunk, egy fiút hasonló helyzetben pedig inkább fegyelmezni kezdünk, akkor ezek a minták szépen lassan beépülnek” – hozza a sokunk által jól ismert példát a pszichológus.
Egy klasszikus kísérletből pedig kiderül: szinte riasztó, mennyire beidegződéseink vezetnek bennünket. Itt a kutatók egy év alatti gyermekeket öltöztettek fiús vagy lányos ruhába, majd idegen felnőttek figyelték meg őket játék közben. „A felnőttek nem azt nézték, mit csinál a gyerek, hanem hogy milyen ruhában van. Ha a kislánynak gondolt baba autót fogott, azt kivették a kezéből, és babát tettek a helyére” – idézi fel Szél Dávid a kísérletet.
Lehet-e még korrigálni?
Sok szülő csak akkor döbben rá, hogy akaratlanul is a sztereotípiák mentén erősítette a gyerekét, amikor gyermeke már eléri az óvodás, esetleg iskolás kort. A jó hír viszont, hogy soha nem késő változtatni. „Abban azért bízik a pszichológia, hogy mindig lehet változtatni. A legfontosabb, hogy a szülő a gyerek viselkedésére és személyiségére figyeljen, ne pedig arra, hogy nemét tekintve fiú vagy lány. Nem azért kell babával vagy autóval játszania, mert a neme ezt diktálja, hanem mert ő maga azt szereti” – hangsúlyozza Szél Dávid.

Szél Dávid (Fotó: Reviczky Zsolt)
Miért fontosak a női példaképek?
A pszichológus szerint nagy gond, hogy a történelem- és irodalomórákon, sőt a tudományos életben is jóval több férfi neve kerül elő, mint ahány nőről hallunk. „Ha van is női példa, az inkább Teréz anya vagy Diana hercegnő típusú, törődő, érzékeny figura, erősítve ezzel azt a sztereotípiát, hogy egy nő akkor nő igazán, ha gyengéd, figyelmes. Hadvezér, űrhajós vagy feltaláló nő sokkal ritkábban jelenik meg” – mondja.
Ezért tartja fontosnak, hogy a szülők tudatosan is keressenek példaképeket gyerekeiknek:
Nem az a jó üzenet, ha azt mondjuk, hogy volt egy Marie Curie. Az a jó üzenet, ha megmutatjuk: sok Marie Curie volt és van. Vagyis a gyerek ne kivételként lássa a sikeres nőket, hanem természetesnek azt, hogy egy-egy pályán nők és férfiak egyaránt jelen vannak.
Tudatos szülői munka: utánajárni, keresni, megmutatni
A példaképek megtalálása persze nem mindig jön magától és sajnos a körülmények miatt nem is feltétlenül könnyű. Szülőként nekünk is energiát kell beletennünk. „Nem elég csak hagyatkozni a jól ismert nevekre. Ha látjuk, hogy a gyerekünket valami különösen érdekli – legyen az a matematika, a sport vagy a művészetek –, akkor érdemes tudatosan utánanézni, kik azok a nők és férfiak, akik ezen a területen elismertek. Időt kell szánnunk rá, olvasni, beszélgetni, keresni. Ez munka, de megéri, mert így a gyerek nem egyetlen kivételes példát lát, hanem egy szélesebb palettát, amelyből választhat és inspirálódhat” – hangsúlyozza.

Fotó: Getty Images
A játék felszabadító ereje
A LEGO kutatás arra is rámutatott, hogy a játékot sokszor jutalomként kezeljük: a szülők 62%-a csak akkor engedi meg mindezt, ha a gyerek már elvégezte kötelességeit. Szél Dávid azonban azt is hangsúlyozza, hogy a közös játék nemcsak a szülő-gyerek kapcsolatot erősíti, hanem a gyerek önbizalmát is. „A játék az a tér, ahol a gyerek kipróbálhatja magát, hibázhat, és közben mégis elfogadást élhet meg. Ez az alapja annak, hogy később bátor legyen kérdezni, kísérletezni és álmodni, biztassuk tehát a lányokat is abban, hogy építsenek, alkossanak minél többet” – hívja fel a figyelmet arra, amit a mindennapokban fontos volna észben tartanunk.
The post „A lányoknak is szükségük van példaképekre” – nem mindegy, hogyan játszunk gyerekeinkkel first appeared on nlc.