azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

A honvédelmi miniszter szerint ifj. Schobert Norbi jó példa a kortársai számára

4 megtekintés
NLC
Sztárok Schobert Norbert Jr. ifj Schobert Norbi Digitális Polgári Körök
Blurred placeholder

Ifjabb Schobert Norbert a Bajtársak Digitális Polgári Kör alapító tagja

– kezdte Facebook-bejegyzését Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

„Schobert Norbert sokoldalú fiatal, aki iskolai tanulmányai mellett fegyelmezetten helytáll a sportban és a katonai szolgálatban is. Láthattuk már sportolóként és televíziós szereplőként, továbbá a Magyar Honvédség tartalékos katonájaként is bizonyítja hazaszeretetét és elhivatottságát. Ahogy ő maga fogalmazott: „Én úgy gondolom, hogy az első és legfontosabb dolog megvédeni az országot, ahová születtünk és ahova annyi emlék köt bennünket. Összefogásra van szükség.” Ezzel a hitvallással csatlakozott a Magyar Honvédséghez és ezzel a bátor kiállással ad példát kortársainak. A fiatal generáció készen áll a haza védelmére. Üdv a fedélzeten” – írta a politikus.

Ifjabb Schobert Norbert egyébként tényleg sokoldalú, már több műsorban is szerepelt és mindenhol bizonyított. Még 18 éves sem volt, amikor megnyerte a Farm VIP-et, de azóta láthattuk a Sztárboxban és a Megasztárban is, nemrég pedig tartalékos katona lett. A Digitális Polgári Körök első országos találkozóján is részt vett két hete, csak úgy, mint az édesanyja.

Fotó: Schumy Csaba

A család egyébként nagyon büszke az idősebb fiúra, legutóbb a Sztárboxban nyújtott teljesítménye miatt méltatta az édesanyja. „Csodálatos győzelem! Hatalmas küzdelem , szerény, példamutató, áldozatos munka! Szívből gratulálok Norbikám! Te és én pontosan tudod, hogy miért írtam a meccs előtt Neked: ELPUSZTÍTHATATLANOK vagyunk! Az elmúlt 3 év bebizonyította, hogy bár megjártuk a poklot, de a küzdelem mindig meghozza az eredményt, csak akkor is hinnünk kell és töretlenül menni előre, amikor már senki nem hisz bennünk. Mert nem a körülmények számítanak, hanem az, hogy SOHA ne hagyjuk magunkat cserben. Ma ismét bebizonyítottad, hogy SCHOBERT – RUBINT vér folyik benned! Nem is akármilyen. Nagyon szeretünk!” – írta Instagram-oldalán Rubint Réka.

The post A honvédelmi miniszter szerint ifj. Schobert Norbi jó példa a kortársai számára first appeared on nlc.

Kapcsolódó cikkek