20 év után válik Nicole Kidman és Keith Urban

Nicole Kidman és Keith Urban bejelentették, hogy 20 év házasság után elválnak. A hír sokakat meglepett, ám a színésznő korábban egyszer már elvált, mielőtt 2006 júniusában feleségül ment volna a countryzenészhez.
Kidman 1990 karácsonyán mondta ki az igent Tom Cruise-nak. Közös életük során két gyermeket fogadtak örökbe: lányukat, Bella Cruise-t 1992 decemberében, fiukat, Connor Cruise-t pedig 1995 januárjában. A sztárpár boldognak tűnt, így rajongóikat sokkolta, amikor 2000-ben bejelentették különválásukat, amelyet nem sokkal később válás is követett.
Most, hogy a People megerősítette Kidman és az 57 éves Urban szakítását, újra előkerült egy őszinte interjú, amelyben Kidman arról beszélt, milyen érzés volt új kapcsolatot kezdenie első házassága után.
Fotó: Getty Images
„Talán kicsit óvatosabb lettem, de mindig igyekszem a lehető legnyitottabban élni. Néha tartok bizonyos dolgoktól, és meg is sérültem már, de még mindig sokkal jobban szeretem a befogadó hozzáállást, mint a zárkózott, elutasítót. A férjem, Keith, amikor először találkoztunk, azt kérdezte: ‘Hogy van a szíved?’ – és én állítólag azt válaszoltam: ‘Nyitott’” – mesélte Nicole Kidman a Harper’s BAZAAR-nak.
A színésznő hozzátette, hogy kezdetben nem is hitte, hogy Urban érdeklődne iránta. Egy évvel azután, hogy először telefonon beszélgettek, 2006-ban Sydneyben összeházasodtak.
Mindig dolgozunk a kapcsolatunkon, de az alapja a szeretet, és rengeteg benne az adok-kapok. Azt akarom, hogy a lehető legjobb életet élje, és ő is ugyanígy érez irántam
– mondta Kidman korábban. A párnak két közös gyermeke született: Sunday Rose, aki jelenleg 17 éves, és Faith Margaret, aki 14. A PEOPLE forrása szerint Kidman húga, Antonia, hatalmas támaszt nyújt a színésznőnek ebben a nehéz időszakban. „Nicole nem akarta ezt. Harcolt a házasságáért” – mondta a közeli ismerős.
The post 20 év után válik Nicole Kidman és Keith Urban first appeared on nlc.