azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Dulin Metta az Ázsia Expressz után visszatért nagy szerelméhez – határtalan a boldogság!

6 megtekintés
NLC
Sztárok Dulin Metta Ázsia Expressz Kőgazdag Fiatalok
Blurred placeholder

Dulin Mettának komoly sérülés miatt kellett feladnia a TV2 Ázsia Expresszét: a játék során eges vízben töltött próbák és a sorozatos megterhelés Achilles-ín-gyulladást okoztak nála, majd egy rossz lépés miatt a bokaszalagja is meghúzódott. A stáb orvosai döntöttek úgy, hogy nem folytathatja a versenyt, hiába tiltakozott.

Dulin Metta és Lakatos Levente (Fotó: Trenka Attila)

„Borzalmasan megviselt, hogy véget ért a játék számomra. Már aznap este járásképtelenné váltam, csak segítséggel tudtam hazautazni” idézte fel a történteket. Hosszú heteken át feküdt az ágyban, még a mosdóba sem tudott kimenni. Édesanyja ápolta, ő cserélte az ágytálat is.

A rehabilitáció sem volt egyszerű: „Öt hétig voltak iszonyú fájdalmaim. A fájdalomcsillapítók annyira leszedáltak, hogy még a régi vágyamat, az arab nyelv tanulását sem tudtam elkezdeni” – mondta Metta.

Mostanra azonban újra kezd visszatérni a régi életéhez. Pár hete már vezet, óvatosan sportol is, bokszedzésekre is jár – de az igazi örömöt az jelentette számára, amikor újra imádott biciklije nyergébe szállhatott:

A nagy szerelmem, a kerékpárom fél év után ismét előkerülhetett, ez eddig nem volt engedélyezett az orvosaim által. Egy aranyos kis 30 kilométeres tekerés volt, de annyira boldoggá tett, hogy az első pár méteren potyogtak a könnyeim az örömtől

– mesélte elérzékenyülve a Borsnak Metta. A mérföldkőnek számító biciklitúráról közösségi oldalán is posztolt:

The post Dulin Metta az Ázsia Expressz után visszatért nagy szerelméhez – határtalan a boldogság! first appeared on nlc.