Bruce Willis felesége már válni akart, mielőtt kiderült a diagnózis

Bruce Willis felesége a Vanity Fairnek adott interjújában mesélt a házassági problémáiról néhány nappal ezelőtt. A lap szerint Emma Heming attól tartott, hogy az akciósztár már nem szereti őt, vagy hogy valaki mássá vált. Heming szerint a kapcsolatuk korábban egy „romantikus, gyönyörű történet” volt – írja a People.
Fotó: VCG/VCG via Getty Images
Mi folyik itt? Ez nem az az ember, akihez hozzámentem. Valami nagyon nem stimmel. És egyszerűen nem tudtam rájönni, mi az
– a diagnózis előtt ilyen gondolatok kavarogtak a 49 éves nő fejében.
Heming azt mondja, már nehezen tudja felidézni a kapcsolatuk szép időszakát, amikor Bruce Willis még egészséges volt. „Jelenleg nagyon nehéz számomra visszatérni az életünknek abba a szakaszába” – fogalmazott.
A People magazinnak egy korábbi interjúban elárulta, hogy jóval a 2022 novemberi diagnózis előtt már érezte, hogy valami nincs rendben, csak nem tudta, hogy mi a baj.
Az FTD nem kiabál, hanem suttog. Nagyon nehéz megmondani, hol végződött Bruce és hol kezdődött a betegsége
– fogalmazott a volt modell, aki többek között Willis visszatérő dadogását említette, amiről sosem gondolta volna, hogy ez a FTD tünete.
„A beszélgetéseink már nem igazán stimmeltek, és a kapcsolatunk kezdett megváltozni. Nehéz volt megfogalmazni, hogy mi és miért történik” – magyarázta.
A kommunikációs problémáik mellett Willis egyre távolságtartóbbá vált, felesége pedig saját magában kereste a hibát. „Azt hittem, hogy valami, amit én csinálok a házasságunkban, már nem működik” – mondta.
A diagnózia megkönnyítette a lelkét.
Megkönnyebbülés volt megérteni, hogy »Ó, oké, ez nem a férjem volt, hanem ez a betegség vette át az agyának egy részét«. Amikor ezt hallottam, egyszerűen meglágyultam
– emlékezett vissza az egykori modell, aki elmondta, hogy az esetük nem egyedi, sok más párról tud, akik szintén azt hitték, hogy a házasságukkal van gond.
Emma Heming és Bruce Willis két közös gyermeket neveltek együtt, Mabel most 13 éves, húga, Evelyn 11 éves. A pár 2009 márciusában fogadott örök hűséget. A színészt mostanáig otthonában ápolta a családja, Heming azonban a közelmúltban bejelentette, hogy otthonba adja a demenciával küzdő világsztárt.
The post Bruce Willis felesége már válni akart, mielőtt kiderült a diagnózis first appeared on nlc.