A TikTok-sztár Emilie Kiser három hónappal kisfia halála után megtörte a csendet: „Többet kellett volna tennem”
Az egész világot megrázta, amikor májusban tragikus baleset történt az amerikai anyuka-influenszer, Emilie Kiser családjában: hároméves kisfia, Trigg a hátsó kertben lévő medencébe esett, majd napokig tartó küzdelem után meghalt.
Emilie Kiser három hónappal a tragédia után törte meg – írja a HELLO! magazin.
A gyászon csak úgy lehet átjutni, ha percenként, óránként, napról napra haladunk tovább
– írta a TikTok-influenszer első nyilvános közleményében, miután az ügyészség megállapította: a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendők ahhoz, hogy férjével, Blake Kiserrel szemben vádat emeljenek.
A népszerű, négymilliós követőtáborral rendelkező „momfluencer” vallomásában fiát „kisbabájának és legjobb barátjának” nevezte, és nem titkolta: úgy érzi, felelőssége van abban, hogy megtörtént a tragédia. „Az egyik legnehezebb lecke, amit cipelek, hogy egy állandó medencekerítés megmenthette volna az életét, és ezt soha többé nem fogom elfelejteni” – írta.
„Remélem, hogy ebben a fájdalomban Trigg története segít majd megelőzni, hogy más gyerekek és családok hasonló veszteséget szenvedjenek el” – folytatta.
Ekkora veszteséget szavakba önteni szinte lehetetlen. Napokat, heteket, hónapokat töltöttem azzal, hogy megpróbáljam megtalálni a szavakat, és közben időt adtam magamnak, hogy feldolgozzam a kisbabám elvesztését.
A baleset estéjén férje, Blake volt otthon Triggel és újszülött kisfiukkal, Theodorral. A rendőrségi jelentés szerint a férfi néhány percre nem figyelt oda, miközben a gyermek a kertben játszott.
A kisfiú megbotlott egy felfújható széken, a medencébe esett, és a felvételek alapján hosszú percekig volt felügyelet nélkül a vízben.
A medence biztonsági kerítéssel nem volt ellátva, sem kapu, sem korlát nem védte a gyerekeket attól, hogy a vízbe essenek. Bár a rendőrség súlyos gyermekbántalmazás vádját javasolta, az ügyészség végül nem emelt vádat a férfi ellen.
Emilie posztjában úgy fogalmazott: „A fény és a szeretet, amit ő hozott ebbe a világba, mindig velünk marad. Minden nap, minden másodpercben hiányzik.”
Minden nap minden pillanatában hiányzik nekünk, és gyakran elviselhetetlennek tűnik a továbblépés. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fájdalmat fogunk átélni, vagy hogy ilyen hirtelen elveszítjük őt. Ez az a fájdalom, a szív fájdalma és az üresség, amit egyetlen családnak sem kellene átélnie
– írta.
A gyászoló anyuka arra is kitért, hogy a tragédia ráébresztette: az internetes jelenlét sokszor nem tiszteli a határokat, különösen akkor, amikor gyerekekről van szó. Emiatt a jövőben átgondolja, hogyan folytatja közösségi médiás szerepvállalását.
„Most csak köszönni tudom a szeretetet, a türelmet és a teret, amit kaptunk. Hálás vagyok érte, jobban, mint ahogy valaha is szavakba önthetném” – zárta sorait.
The post A TikTok-sztár Emilie Kiser három hónappal kisfia halála után megtörte a csendet: „Többet kellett volna tennem” first appeared on nlc.