Befőzés kisokos: mikor mi kerüljön az üvegbe?

Itt a befőzés ideje! Ilyenkor valamiféle ősi ösztön lép életbe, és mindenki eltesz pár üveg befőttet vagy lekvárt. Érnek a gyümölcsök sorra, most aztán nem kell gondolkozni, hogy mit együnk, ha csak egy kis nassolásra vágyunk: magától értetődően gyümölcsöt. Fogadkozunk is lelkesen, hogy ezt fogjuk csinálni egész évben, mi akadályozna meg benne, hiszen a gyümölcs finom, egészséges, messze nem hizlal annyira, mint a süti vagy a magvak, és egész évben lehet kapni. Aztán valahogy mindig megbukik a dolog, mert az alma, a narancs meg a banán mégsem olyan finom, mint a dinnye, a barack vagy a szilva.
Természetesen az emberiség mindig is tartalékolásra volt berendezkedve, a különböző termések tartósítása mindig is az asszonyok ősi tudása volt. Vermeltek, befőztek, aszaltak, eltettek olajban ecetben és sóban, hogy télen is legyen mit enni a liszten meg a zsíron túl.
Habár most már tényleg mindent lehet készen kapni, a befőzés továbbra sem ördögtől való, sőt! A mostani gyümölcsárak mellett persze leginkább azt főzünk be, ami megterem. Ha viszont meg kell venni a gyümölcsöt, már jóval kevésbé vagyunk lelkesek. A tartósítás azonban mégiscsak jó dolog. Egyrészt, ha van otthon befőtt és lekvár, akkor meg is fogjuk enni, míg ha meg kell venni, hogy is mondjam, az árcédula könnyen eltántorít. És hát, végeredményben mégiscsak olcsóbb lesz a saját befőtt, mint a bolti.

Befőzés szezON! Érik a magyar őszibarack is (Fotó: AustinArtist, Getty Images)
Mikor mit főzzünk be?
Ma már semelyik gyümölcsnek nincs meg a maga ideje, ember legyen a talpán, aki ide tudna tenni egy naptárt, hogy minek mikor van a szezonja.
Régen még tudtuk, hogy az őszibarack és a szilva ősszel érik, a dinnye meg nyáron. Ehhez képest már hetek óta dúl az őszibarackszezon, a szilva meg hamarabb megérik a szilvás gombóchoz, mint ahogy megöregszik hozzá a krumpli. Természetesen ez nagyon-nagyon jó dolog, hála a gyümölcsnemesítőknek, mivel így alaposan elhúzódik a szezon.
Ebből következik, hogy egyáltalán nem kell pánikolni, ha valamelyik gyümölcs pillanatnyilag nagyon drága. Ma már nem akkor főzünk be valamit, amikor terem, hanem akkor, amikor olcsó. 3-4 héttel ezelőtt sárgabarackot például nem is nagyon lehetett 2500 forint alatt kapni, most meg már akár ezerötszázért is hozzájuthatunk. Ami persze még mindig botrányosan drága, de mi nem az?
Gyakorlati jó tanács: ha szeretnél befőzni, legyen a piac a jó barátod! Érkezz lehetőleg jó korán, még mielőtt elvisznek mindent az orrod elől! Mérd fel a kínálatot és ha valami érdekeset találsz jó áron, csapj le rá!

Befőzés mindenféle gyümölcsből: egy kis befőttnek és lekvárnak minden háztartásban kell lennie. (Fotó: istetiana, Getty Images)
Befőttnek a kemény, még nem teljesen érett gyümölcs való, lekvárnak pedig a tökéletesen érett, puha, maximális cukortartalmú. Aszalni és fagyasztani szintén az érett, tökéletesen hibátlan gyümölcsöt érdemes. Lényegében tehát abból a gyümölcsből, ami már túl van az élete Mount Everestjén, lekvárt főzünk. Vagy pálinkát, de arról majd egy másik alkalommal írunk.
Érdemes tudni, hogy a legtöbb gyümölcs utóérő. Ez azt jelenti, hogy leszedés után is érik még, vagyis, ha kissé kemény szilvát sikerült vásárolni, de lekvárt szeretnél főzni belőle, az idő neked dolgozik. Ha viszont befőttet szeretnél készíteni belőle, akkor nem érdemes sokat várni az elrakással.

A befőzés szezon értelmezhetetlen szilva nélkül! Fosóka szilva vagy mirabolán. Te melyik néven ismered? (Fotó: Belső Olga)
Hasznos tanácsnak megteszi még az is, hogy ültess gyümölcsfát a kertedbe! A faültetésből még soha nem lett baj, árnyékot ad, élőhelyet a madaraknak, amik összekapkodják a kertben a kártevőket, megfogja a port, megköti a vizet, és ha a végén még gyümölcsöt is terem, az tiszta haszon.
Ha viszont se kedved, se lehetőséged gyümölcsfát nevelni, akkor még mindig jóban lehetsz azokkal, akiknek mindkettő van. A mi utcánkban például júliusban elindul a gyümölcs cserebere. Ez rendkívül praktikus dolog, mivel én például őszintén nem tudom, mihez kezdenék annyi fügével, amennyi megterem, így viszont a nagy része meggyé, cukkinivá, almává és őszibarackká alakul a szomszédköri csereberében.
Azonban ha végképp nem jutsz hozzá semmilyen gyümölcshöz megfizethető áron, javaslom, hogy vedd a túrabotot és egy kosarat! Pont most érik a fosókaszilva, amiből kiváló lekvárt lehet főzni, és az erdei vadszeder is belendülőben van. Utóbbira egészen szeptemberig lehet számítani, lépten-nyomon elénk hajolnak az indái.
Fosókaszilva-lekvár
A fosókaszilvának számtalan népi neve van: potyóka, mirabolán, vadszilva, stb. Lehet kéket, lilát, feketét és sárgát is találni. Akkor jó, ha finom, ez ilyen egyszerű.

Befőzés hagyományosan: perforált lemez keretre feszítve, tradicionális módszer a szilvalekvár magtalanítására. (Fotó: Belső Olga)
Hozzávalók:
- 1 kg fosókaszilva
- 30 dkg cukor
Elkészítés:
- A gyümölcsöt megmossuk, betesszük egy fazékba és felrottyantjuk, vagyis addig főzzük, amíg el nem kezd levet ereszteni.
- Most jön a kreatív része: mivel nem magvaváló, át kell masszírozni valami perforált lemezen. Erre tökéletesen megfelel egy párolóbetétes /tésztafőző fazék perforált része. Beletesszük a gyümölcspépet egy nagy tál felett, és a kezünkkel addig simogatjuk, amíg a gyümölcshús átmegy, a mag pedig fennakad.
- Az így létrejött gyümölcshúst visszatesszük a fazékba és időnként megkevergetve sűrűre főzzük. A végén beletesszük a cukrot is.
- Tiszta üvegekbe merjük, lezárjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.