Meghalt Varga Lajos, az egyik leghíresebb magyar férfi manöken

Június közepén ünnepelte hetvenegyedik születésnapját, de a hetvenkettediket már nem élhette meg Varga Lajos. Az egykor országszerte ismert fotómodell haláláról Szedres Mariann modell, a Manökenek a 60-es, 70-es, 80-as és 90-es évekből Facebook-csoport adminisztrátora értesítette szerkesztőségünket.
Varga Lajos 1980-ban. (Fotó: Módos Gábor/Wikkipedia)
Varga Lajos sportolónak indult: a BEAC-ban futballozott, a gimnáziumban kosárlabdázott. Egyesülete pénzügyi gondjai miatt, egy baráti kapcsolat révén a sportot maga mögött hagyva a filmgyárban (MAFILM) állt munkába gépkocsivezetőként, ahol négy évig dolgozott – írja életéről a Reggel8.
Domonkos Sándor fotóművész, a filmgyár standfotósa hiába javasolta neki a modellfotózást, eleinte elutasította az ötletet. Csak jóval később döntött egy próbafotózás mellett, amikor az egyik ott készülő reklámból összeismerkedett egy modellel, aki ismét elmondta neki, hogy rendelkezik a szakmához szükséges adottságokkal.
Két hét se telt el azután, hogy a Domonkos által készített fotókat leadták a Magyar Hirdetőbe és a Divatintézetbe, mindkét helyről megkeresték, és a következő évtizedben Varga Lajos az egyik legjobban foglalkoztatott férfi manökenünk volt.
Varga a népszerűségét részben feleségének köszönhette: 1977-ben ismerte meg Pintér Máriát, vagyis Pintyőt, akivel később rendszeresen együtt dolgozott. 1984-ben elváltak, de barátok maradtak a végsőkig, Pintér Mária tavaly bekövetkezett haláláig.
Varga modellkarrierjének lezárása után egy italbárt nyitott Stúdió Galéria Eszpresszó néven, ahol havonta változó művészeti kiállításokkal jelentkeztek. Később külföldön élt, Münchenben és Bécsben számítástechnika kereskedelemmel foglalkozott. Ezt követően Magyarországon ingatlanirodát nyitott, majd egy videójátékokat terjesztő céget üzemeltetett.
The post Meghalt Varga Lajos, az egyik leghíresebb magyar férfi manöken first appeared on nlc.