Zsírleszívásra menne Zámbó Krisztián, annyira elhízott
Zámbó Krisztián a sok fellépésnek köszönhetően ugyan rengeteget mozog a színpadon, a „rocksztár” életmód azonban nem segít neki a mérleggel folytatott küzdelemben. Az éjszakai evésektől folyamatosan kúsznak fel rá a pluszkilók, ez jelenleg már több, mint 20 kiló.
„Nekünk, Zámbóknak a genetikánk is olyan, hogy pocakra hízunk és tokásodunk. (…) A régi ruháimat, főleg az ingeket már mind kidobáltam, mert esélytelen, hogy rám jöjjenek. (…) Már azon is elgondolkodtam, hogy kés alá fekszem” – mondta el a Borsnak Zámbó Jimmy legidősebb fia.
Fiatalon tanúja volt annak, hogy az édesapja 1999-ben Magyarországon az elsők között vállalta be a zsírleszívást. A Király ugyanis röstellte, hogy meghízott hasra, ezért kés alá feküdt. Krisztián elmondása szerint akkor látta először sírni az édesapját, mivel olyan fájdalmai voltak. Ennek ellenére ő is élne ezzel a beavatkozással: „Ha minden kötél szakad, és ha nagyon ragaszkodnak hozzám azok a fránya plusz kilók”.
Zámbó Krisztiánra amúgy rájár a rúd az utóbbi időben, sorra érik balesetek. A Sztárban Sztár All Stars-ban is bizonyító énekesnek májusban eltört az orra egy házibuliban, amikor éppen egy hangszóróval focizott labda helyett, a barátja pedig bezúzta Krisztián arcát. Tavaly áprilisban – az Ázsia Expresszről való hazatérése után – kerékpárbalesetet szenvedett: eltört a könyöke, és gipszet kapott. „44 éves vagyok, és az első törésem megvolt. Konkrétan soha életemben nem estem le bicikliről, de most sikerült, könyöktörés,… Ettől függetlenül a fellépéseket nem hagyom abba, így fogok fellépni a színpadon” – mondta el akkor. Idővel azonban kiderült, hogy sokkal súlyosabb a sérülése, mint gondolta: nemcsak a könyöke tört el, hanem a csuklója is. Júniusra sem épült még fel a balesetből: „Fizikoterápiára járok, (…) bordámmal még szenvedek. Felszedtem egy jó pár kilót, kicsit ellustultam, de nyilván ez amiatt is van, hogy a sérülések akadályoznak a mozgásban”. Előtte pedig az Ázsia Expressz forgatásán sérült meg: egy feladat teljesítése közben érte fájdalmas baleset. Az énekes ott hibázott, hogy nem gondolta volna, hogy a parázs, amit fújni készül a szemébe mehet, így egy óvatlan mozdulat után egy fájdalmas ordítással kísérve konstatálta, hogy az a szemébe ment.
Kiemelt fotó: Instagram / @zambokrisztianmusical
The post Zsírleszívásra menne Zámbó Krisztián, annyira elhízott first appeared on nlc.