Lemúria, az emberiség bölcsője, a soha nem létezett elsüllyedt kontinens, amit a makikról neveztek el

Lemúria története egy Philip Sclater nevű brit zoológussal kezdődött, aki 1864-ben írt egy esszét Madagaszkár emlősei címmel. Ebben Sclater azon tűnődött, hogy az Afrika keleti partjainál fekvő Madagaszkár szigete hogyan adhat otthont több tucatnyi makifélének – vagyis más néven lemúroknak –  miközben az egész afrikai és indiai kontinensen csak néhány makifaj él (Valójában Afrikában és Indiában egyáltalán nem élnek lemúrok, de Sclater tévesen néhány más nagy szemekkel rendelkező, majomszerű főemlős fajt, köztük a lorikat és a fülesmakikat is ide sorolta).

Ez jóval azelőtt történt, hogy az emberiség felfedezte a lemeztektonikát, így Sclater azt feltételezte, hogy a makik Madagaszkárról származnak, és egy hatalmas, kontinensnyi méretű földhídon keresztül vándoroltak Afrikába és Indiába.

„Javasolnom kellene a Lemúria nevet!” – írta Sclater, aki végül végül tényleg a makik után nevezte el a hipotetikus kontinenst.

Sumathi Ramaswamy, a Duke Egyetem történelemprofesszora, a Lemúria elveszett földje című könyv szerzője szerint a 19. században a geológusok, geográfusok és biológusok azzal próbáltak magyarázatot adni a különböző földdarabokon található sziklaképződmények, valamint a növény- és állatvilág meglepő hasonlóságaira, hogy azt állították: a kontinenseket egykor ilyen – mára elsüllyedt –  földhidak kötötték össze. 

Charles Darwin 1859-ben publikálta A fajok eredete című korszakalkotó művét, és azok számára, akik elfogadták a természetes kiválasztódás akkor még ellentmondásosnak tűnő elméletét, egy égető kérdés maradt: hol és mikor alakult ki először az emberi faj?

Egy Ernst Haeckel nevű nevű német zoológus (akiről korábban már mi is írtunk) a Teremtés története című népszerű könyvében saját evolúciós elméletet talált ki, és Lemúria elveszett kontinensét nevezte meg az emberiség valószínű bölcsőjeként. Haeckel szerint 12 emberfajta létezett, és az ősi főemlősökből kifejlődött első emberek Lemúrián éltek, és onnan terjedtek el az egész Földön (egyébként a történelem előtti időkben tényleg viszonylag sok emberfajta élt a Földön – erről a témáról itt írtunk hosszabban).

„A valószínű őshazának vagy »Paradicsomnak« itt Lemúriát feltételezzük: egy trópusi kontinenst, amely jelenleg az Indiai-óceán szintje alatt fekszik, és amelynek korábbi létezése a harmadkorban az állat- és növénytan jelenlegi állása alapján nagyon valószínűnek tűnik”.

Maga Darwin egyébként nem volt a szárazföldi hidak és az elsüllyedt kontinensek híve. Egyszer így írt Charles Lyellnek, egy neves geológusnak, aki azt az elképzelést hirdette, hogy a kontinensek rutinszerűen elsüllyednek és újra a felszínre kerülnek: 

Lemúria legendája ettől függetlenül csak tovább nőtt. Sclater, a geológus valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy a makikről elnevezett hipotetikus földjét Helena Blavatsky, a neves 19. századi orosz okkultista, a Teozófiai Társaság társalapítója is átveszi. A teozófusok úgy vélik, hogy sem a tudomány, sem a vallás nem ismeri a teljes igazságot a Föld és az emberiség eredetéről, de a Blavatskyhoz hasonló emberek pszichikai adottságok révén hozzáférhetnek az elveszett bölcsességhez.

Blavatsky 1888-ban megjelent Titkos tanítás című könyvében kifejtette, hogy a modern ember a hét „gyökérfaj” ősi evolúciós vonalának legutolsó tagja. 

Lemúria ezután a különböző New Age-filozófiákba is bekerült mint a misztikus, elveszett civilizáció, ahol egykor magasan fejlett szellemi lények éltek békében és harmóniában. Ha rákeresünk a Google-ban a Lemuria kifejezésre, a többnyire spirituális elvonulásokat vagy meditációs központokat reklámozó oldalakat fogun találni. Esetleg lemúriai kvarckristályt, amely “mindenféle energiablokkot megszüntet”.

 

The post Lemúria, az emberiség bölcsője, a soha nem létezett elsüllyedt kontinens, amit a makikról neveztek el first appeared on nlc.