Nagy bejelentést tett a dalai láma, ez most mindent megváltoztat
A dalai láma szerint nem ő lesz az utolsó. A tibeti buddhizmus vezetője kijelentette a közelgő 90. születésnapja előtt tartott ünnepségen, hogy a dalai láma intézménye fennmarad, nem ő lesz az utolsó dalai láma, és arra készül, hogy halála után reinkarnálódik. Üzenetének az ad jelentőséget, hogy a dalai láma korábban azt sem tartotta kizártnak, hogy neki már nem lesz reinkarnációja.
Tendzin Gjaco, a 14. dalai láma arról is beszélt – mint az MTI írja -, hogy a régi buddhista hagyományok szerint meg fogják találni és el fogják ismerni a következő dalai lámát. Az észak-indiai Dharamszalában, buddhista szerzetesek körében rögzített videoüzenetében beszélt az utódlási folyamatról, amely szerint a reinkarnáció felkutatását kizárólag a Gaden Phodrang Szervezet végezheti majd el. „Senki másnak nincs hatásköre beavatkozni ebbe az ügybe” – jelentette ki a dalai láma, kiemelve, hogy utódja felkutatását „a múltbeli hagyományoknak megfelelően” kell végrehajtani.
A reinkaráció utáni kutakodás csak a hivatalt éppen betöltő vezető halála után kezdődik meg. A hagyományok szerint spirituális jelek és víziók vezetik el a tibetieket a következő dalai lámához. Több év is eltelhet, mire a kisgyerekként azonosított reinkarnáció felnő és felkészül arra, hogy a tibeti buddhizmus élére álljon. A reinkarnáció bármilyen nemű lehet, és nem kell feltétlenül tibeti származásúnak lennie.
A dalai láma mindenesetre még jó egészségnek örvend, és egyelőre nem adott ki írásos utasítást az utódlási folyamattal kapcsolatban – erről Samdhong Rinpocse, a Gaden Phodrang Szervezet egyik magas rangú tisztségviselője nyilatkozott.
Amúgy egy 2015-ös BBC-interjúban még arról beszélt, egyáltalán nem kizárt, hogy az utóda egy nő legyen. „A nők biológiailag sokkal inkább képesek megmutatni a szeretetet és az együttérzést” – fogalmazott akkor. A dalai láma ezután felidézte, hogy Párizsban is megkérdezték akkoriban ugyanerről a témáról, és akkor sem mondott mást. „A mai zavaros világban, úgy vélem, a nőknek fontosabb szerepeket kellene betölteniük, és azt is mondtam a riporternek, ha egy női dalai láma jön, az arcának vonzónak kell lennie ” – jelentette ki, majd pontosította: „Úgy értem, ha egy női dalai láma jön, annak a nőnek nagyon vonzónak kell lennie, máskülönben nem sok haszna lenne”.
A jelenlegi dalai lámát amúgy két és fél éves korában azonosították a dalai láma reinkarnációjaként. Ötévesen lett a tibeti buddhisták vezetője, majd tanulmányai végeztével, 1950 novemberében vette át a hatalmat.
5 tanács a sikerhez a dalai dámától
1. Segíts másoknak!
2. Ne törődj azzal, hogy mások mit mondanak!
3. Foglalkozz a belső értékeiddel!
4. Maradj nyugodt!
5. Élj könyörületesen!
(via)
Kiemelt fotó: Getty Images
The post Nagy bejelentést tett a dalai láma, ez most mindent megváltoztat first appeared on nlc.