Tizenegy gyerek született az Antarktiszon, és mindegyiküket ugyanarra a célra használták fel
A nemzetközi jog szerint az Antarktisz egyetlen országhoz sem tartozik. Az 1959-ben tető alá hozott Antarktisz-egyezmény, amelyet a napjainkig 53 ország írt alá, a kontinenst védett területként ismerik el, melyen bármely nemzet szabadon folytathat tudományos kutatást, a katonai tevékenység ugyanakkor szigorúan tiltott.
Az Antarktiszon szezonálisan vagy egész évben működő kutatóállomások és táborok, valamint egykori bálnavadász települések találhatók.
Körülbelül 12 nemzet – az Antarktiszi Szerződés aláírói – tagjai folytatnak szezonális (nyári) vagy egész éves kutatásokat a kontinensen és a környező szigeteken vagy az óceánban. Két – többé-kevésbé – hagyományos település is van itt: a Villa Las Estrellas a Chile által üzemeltetett Presidente Eduardo Frei Montalva bázison, és Fortín Sargento Cabral az Argentína által üzemeltetett Esperanza bázison. Ezeken többnyire a kutatók családtagjai élnek, szóval van iskola, templom, orvosi rendelő és minden egyéb, ami a hétköznapi élethez (vagy ahhoz hasonlóhoz) szükséges. Na és persze turisták is viszonylag gyakran látogatnak ide.
Bázis an Antarktiszon (fotó: Michel Setboun/Getty Images) .
Ez látszólagos idill azonban hét országot nem akadályozott meg abban, hogy a kontinens egyes részeit a sajátjának ne tekintse: Argentínának, Ausztráliának, Chilének, Franciaországnak, Új-Zélandnak, Norvégiának és az Egyesült Királyságnak egyaránt vannak fennálló területi követelései – habár ezeket azért muszáj nagyon komolyan venni. Az ezt ábrázoló térképeken Antarktisz rendszerint úgy van felszeletelve, mint egy jókora pizza, amelynek Ausztrália és Norvégia kapja a legnagyobb részét.
A legvehemensebb harcot talán az Antarktiszhoz két legközelebb eső ország, Argentína és Chile folytatta a kontinensért, illetve annak egy darabjáért. Ugyanis mindkét ország azt állította, hogy az Antarktiszi-félsziget (az a csápszerű nyúlvány a kontinens bal oldalán) az Andok folytatása, és ezért a saját országuk része. Fontos adalék, hogy az Antarktiszi-félsziget alapvetően egy teljesen haszontalan földsáv; lehet, hogy rejt némi szenet, olajat és egyéb ásványi anyagokat, de ezen erőforrások bányászata vagy kitermelése illegális lenne, és a pontos mennyiség a félszigeten ismeretlen.
Akárhogy is, a két ország egy időben valóságos szülesztési háborút is folytatott egymás ellen, hisz ugyebár azé a föld (vagy jelen esetben a jég és a hó), aki benépesíti:
így történhetett meg, hogy az Antarktiszon 1978 és 1985 között összesen 11 chilei és argentin gyerek, 6 fiú és négy lány látta meg a napvilágot (és mind egészségesen, vagyis az antarktiszi csecsemőhalandósági mutató egészen pontosan: 0).
Emilio Marcos de Palma Morella, az első antarktiszi bébi a szüleivel (fotó: Horacio Villalobos/Corbis via Getty Images)
Az egész azzal kezdődött, hogy 1977 végén az akkor már hét hónapos terhes Silvia Morella de Palmát, az argentin hadsereg Antarktiszon szolgálatot teljesítő századosának, Jorge Emilio Palmánk feleségét légi úton szállították az Esperanza bázisra, hogy gyermekének itt adjon életet. Az első antarktiszi újszülött pedig az Emilio Marcos de Palma Morella nevet kapta, és mellé természetesen argentin – és nem antarktiszi – állampolgárságot.
Az argentinok ezután nagyon beindultak: a Wikipedia gyűjtése szerint ‘78-tól ‘83-ig még hét gyereket pottyantottak a végtelen jégtakaróra (némelyikük ott is fogant). Chile ehhez képest komoly lemaradásban volt: ők ‘84 novembere és ‘85 januárja között mindösszesen hárommal növelték az Antarktiszon születettek számát. Az 1985. január 23-án, azaz majdnem pont 40 éve született Ignacio Alfonso Miranda Lagunas volt az utolsó – azóta alighanem mindkét ország belátta, hogy az efféle erődemonstrációnak különösebb értelme vagy haszna nincs túl sok.
The post Tizenegy gyerek született az Antarktiszon, és mindegyiküket ugyanarra a célra használták fel first appeared on nlc.
