Pintácsi Viki elmondta, hány kilóval kevesebbel érezné jobban magát a bőrében

Pintácsi Viki a Palikék világa vendége volt a minap, ahol többek között arról is szó volt, hogy testvérével, Szandival együtt kiváló géneket örököltek, alig látszik rajtuk az idő múlása. Az 54 éves énekesnő nagyon jó formában van, ám azt mondja, felkúszott rá pár kiló, de így is jól érzi magát.
Most is van rajtam hat-hét kiló, de sokszor gondolok arra, hogy mi lenne akkor, ha hat-hét kilóval kevesebb lennék, akkor jobban szeretném magam? Vagy 18-szor annyi férfi akarna engem, mint amennyi most akar?
– fejtette ki a műsorban, amit a Femina szemlézett. Hozzátette, így is találna párt, ha szeretne. „Hál’ Istennek most is akarnának páran, ha én is akarnám! Szóval nem ezen múlik” – mondta nevetve.
Fotó: Olajos Piroska
Pintácsi Viki egyébként öt éve szingli, korábban arról is vallott, hogy mit tart fontosnak egy párkapcsolatban. „Az öt szeretetnyelv közül nekem fontos az elismerés és az érintés. Ha a partnerem gyakran megérint, hozzám ér, abból érzem igazán, hogy mennyire szeret. Ahogy a bókok, a kedves visszajelzések is jól esnek, fontosak. Persze van még más szempont is, de ezek nagyon fontosak nekem egy párkapcsolatban.”
The post Pintácsi Viki elmondta, hány kilóval kevesebbel érezné jobban magát a bőrében first appeared on nlc.