„Az elején mindenki nagyon unott és menő, a végén meg nem akarják abbahagyni” – Hogy állnak a kamaszok az irodalommal?

Verseskötetet megjelentetni, szóljon bárkinek, nem kis vállalkozás, nincs mit szépíteni: a kortárs irodalmon belül ez egy rétegműfaj. Kamaszoknak, kamaszokról szóló versekből pedig valódi hiány van. A magyar iskolarendszer szerinti felső tagozatos általános iskolások, ha olvasnának valamit, ami igazán nekik való, sokszor hiába keresgélnek. Ehhez jön még, hogy ez az életkor az, amikor a legtöbben teszik le a könyveket, ha addig még olvasók is voltak. Ecsédi Orsolya író, költő szerint ez egy összetett folyamat, nehéz egyetlen tényezőt kiemelni.

„Érdekes kérdés, hogy ekkor állnak-e le a gyerekek maguktól az olvasással, és ezt ismerik fel a kiadók, ezért eleve kevesebb könyvet kínálnak számukra, vagy egyszerűen csak nem éri meg ilyen könyveket kiadni, mert nincs, aki megvegye – mondja. – De az tény, hogy általában ebben a korban kapnak a gyerekek saját mobiltelefont, leginkább praktikus okokból: elkezdenek önállóan közlekedni, kimozdulni a barátaikkal, valahogyan el kell érni őket. És ha valakinek ott egy okostelefon a kezében, akkor az hamar be is szippantja. Nagyon nehéz az online térrel versenyezni a fiatalok figyelméért. Nekem szerzőként mégis a kiskamaszok a kedvenc korosztályom, mert nekik a legérdekesebb írni.

Hamar rájöttem, hogy alig vannak olyan versek, amelyek kimondottan kamaszoknak szólnak. Léteznek cselekményben gazdagabb felnőtt versek, amelyeket viszonylag könnyebben lehet befogadni, mint az elvont alanyi költészetet, és vannak olyan gyerekversek, amelyekben kicsit kifinomultabb humor van, ezért a nagyobbaknak is „átmegy” a szöveg. Én a kettő közé igyekeztem célozni.”

A magyar gyerekkönyvszakma egyik vezető gondolata évtizedek óta, hogy kiskamasz korig a gyerekek nagyjából ugyanazt olvassák, utána viszont megváltoznak az olvasási szokásaik, és az ifjúsági irodalom szétválik fiús és lányos könyvekre. A legnagyobb könyvsikerek világszinten mégsem követik ezt a megállapítást, és Ecsédi Orsolya egyetlen eddig megjelent könyvéről sem lehet megmondani, hogy fiúknak vagy lányoknak szól-e. Gyerekeknek. És közben felnőtteknek is, gyerekekről.

„Én gyerekkoromban nagyon szerettem a kalandregényeket, amelyek fiús könyvnek számítottak –vallja be Ecsédi Orsolya. – Sokkal jobban, mint a lányregényeket, amelyeknek elvileg a célcsoportja voltam. Ezért is gondolom, hogy nincs sok értelme a fiú-lány felosztásnak, ha irodalomról van szó. Az én ízlésemhez képest kicsit szűkre marketingelik a könyveket manapság, nem bíznak abban, hogy a könyv és az olvasó megtalálja egymást, pedig egy korcsoporton belül sokfélék a gyerekek. Ami elengedhetetlen szerintem, az a humor, mert arra mindenki nyitott. A felnőttek is. Nem titkolt szándékom, és hiszek is abban, hogy egy könyv a szülők és a gyerekek között is hidat képezhet. Akkora most a kommunikációs szakadék a generációk között, mint soha korábban. Hiába használják a szülők az internetet, nem értik meg, hogy a gyerekek valódi életének egy része helyeződött át az online térbe. Az internet nem egy csatorna, amin beszélgetnek, hanem gyakorlatilag ott élnek. Ezért a szülők mérsékelten vannak képben, hogy mi zajlik a gyerekükben. Aki látta a Kamaszok című sorozatot, az tudja, miről beszélek. Én ennyit tehetek: olyan könyveket írok, amelyek beszélgetések alapját adhatják.”

Fotó: Neményi Márton

Talán megbocsátható, hogy irodalom

Az iskolai irodalomórák, főleg a felső tagozatban és a középiskolában, gyakran klasszikus művekhez nyúlnak vissza. A kiskamasz korosztály így hamar azzal szembesülhet, hogy az irodalom furcsa és érthetetlen dolog, amire nem érdemes az időt vesztegetni, csak épp annyira, amennyire az iskola túléléséhez muszáj. Pedig ebben a korban akár rezonálhatna is egy gyerek érzékenységére egy-egy könyv, ha sikerül megtalálniuk egymást.

„Én például néha úgy érzem, hogy valahol a kamaszkor környékén álltam meg a szellemi fejlődésben – mondja nevetve Ecsédi Orsolya. – Talán ezért komfortos számomra kamaszoknak írni. Engem ebben a korban értek a legnagyobb irodalmi élmények, és ezeket a mai napig meghatározóként azonosítom. Azt gondolom, ez az a kor, amikor a legerősebb hatást gyakorolhat a gyerekekre valaki, aki nem a családhoz tartozik. Írok felnőtteknek is, de az az érzésem, hogy a gyerekek fontosabb olvasók, mint a felnőttek. Azon vagyok, hogy titokban szokjanak rá az irodalomra, ne is vegyék észre lehetőleg, mert ha nagyon feltűnő, hogy van valamiféle tanító vagy iránymutató szándék egy könyvben, arra rendkívül elutasítóan reagál ez a korosztály. A verseim a formájukat tekintve hagyományosak, többségükben rímesek, ritmusosak, jól mondogathatóak, reményeim szerint jól idézhetőek. A témáik viszont olyanok, ami a kiskamasz és nagykamasz korosztályt leginkább érdekli: barátság, első szerelem, iskolai és iskolán kívüli élet. Ettől talán megbocsáthatóbb, hogy irodalom. Író-olvasó találkozókon rendszeresen látom, hogy az elején mindenki nagyon unott és nagyon menő, a végén meg nem akarják abbahagyni a verses játékokat és a beszélgetést.”

Ecsédi Orsolya: Tárgyalhatunk!

Az író-olvasó találkozók is lehetőséget adnak a párbeszédre, ráadásul a gyerekek szembesülhetnek vele, hogy a könyveket első ránézésre teljesen átlagosnak tűnő emberek írják. És, ahogy Ecsédi Orsolya rámutat: a szerzők számára is nagyon fontos visszajelzés személyesen találkozni azokkal, akiknek írnak.

„Érdekes a saját bőrödön tapasztalni, milyen őrült nehéz lekötni ezt a generációt – mondja. – Nem tudom, hogy akinek szárazabb a stílusa, vagy zárkózottabb, az hogyan tud boldogulni velük. Mindenkinek ajánlanám önismereti eszközként, hogy töltsön több időt kamaszok társaságában. Bizonyos szempontból nagyon idegesítőek, mert épp ebben a korban próbálgatják a határokat, és pont ezért gyakran túlszaladnak rajta. Nagyon érdekes dolgokat tudnak kérdezni, nagyon zajosak, de ha az ember elnyeri a bizalmukat, olyan dolgokat is elmondanak, amik túl személyesek, mert ebben sem tudják még a határokat.”

Divatba jöttek a versek?

Az ifjúsági könyvek egyik sajátsága, hogy a gyerekek már saját maguknak veszik meg őket. A kicsiknek még a szülő válogat és vásárol, de tizenévesen már sok gyereknek van valamennyi saját pénze, amit arra költ, amire szeretné. Ez általában nem könyv, főleg azért, mert ma már egyre nehezebb hosszan elmerülni egy regényben. Ezt megerősíti Ecsédi Orsolya tapasztalata is.

„Azt látom, hogy ennek a korosztálynak a több órán keresztül olvasás már nem megy, a kitartó figyelem helyét átvették a képi tartalmak adta gyors impulzusok – mondja. –  Még magamon is észreveszem, hogy kevésbé mélyedek el egy könyvben, pedig én tényleg képes vagyok órákon át olvasni. Ráadásul a gyerekek mostanában annyira le vannak terhelve, mint a felnőttek, vagy gyakran még jobban. Az én fiamnak heti négy hétköznapon még van valami dolga az iskola után. Így nem is elvárható, hogy a gyerekek a kevés szabadidejüket elmélyült olvasással töltsék, bármilyen pihentető is tud az lenni, mert közben nekik is van magánéletük: család, barátok, később párkapcsolat. Emellett a szavak helyét sokszor átveszi a képi kommunikáció.

Azt olvastam valahol, hogy a fantázia nem fejlődik ki teljesen, hogyha gyerekkorban nem veszik igénybe, nem terhelik. Ha az ember csak képi világot fogyaszt, akkor a fantázia sem fejlődik ki teljes pompájában.”

Fotó: Neményi Márton

Az ifjúsági irodalom szerepe tehát jobban felértékelődik, mint valaha. De ha a gyerekeknek már nincs idejük és türelmük regényt olvasni, akkor mit érdemes írni, amit szívesen fogadnak, és nem teszi próbára a türelmüket? Lehet, hogy elérkezett az olyan rövidebb írott tartalmak kora, mint a versek?

„Én úgy látom, hogy a versek máris divatba jöttek – mondja Ecsédi Orsolya. – Érdemes figyelni a közösségi médiát: régen alig lehetett látni ott verseket, ma pedig rengeteg ilyen megosztás van. Persze nem mindig a népszerű versek a jó versek, de az emberek tudatába határozottan beférkőzött, hogy költészetet olvasni nem rossz dolog. A rövid prózák is reneszánszukat élik, nemrég még eladhatatlan volt egy novelláskötet, most pedig egymás után jelennek meg ilyen könyvek. Hogy ezek jók is legyenek, és minden korosztály találhasson számára megfelelőt, az írók és a kiadók felelőssége.”

Ecsédi Orsolya most egy ifjúsági regényen dolgozik, célcsoportja ismét kedvenc korosztálya, ezúttal a nagyobb kamaszok.

„A könyv első változata egy-két hónapon belül kész lesz, jövőre, ha minden jól alakul, nyomtatásba is kerülhet. Egy kicsit formabontó lesz, elég nagy teret hagy az olvasó fantáziájának. Úgy érzem, most azt a könyvet írom, amit én szerettem volna olvasni, amikor ennyi idős voltam. Remélem, az olvasóknak is akkora élmény lesz, mint nekem a megírása, mert, ahogy mondtam is: én magam is megálltam valahol kamaszkor környékén.”