6 biztos jel, hogy turistacsapda étteremmel van dolgod – Ezek az infók jól jönnek a nyaralás előtt

Egy tanulmány szerint a három legfontosabb kritérium, amely egy helyet turistacsapdává tesz, az átlagon felüli árképzés, a turistákra szabott szolgáltatások és a kulturális hitelesség hiánya. Ezek lehetnek szembetűnőek, vagy kevésbé azok, mindemellet más red flagek is jelezhetik, hogy turistacsapdával van dolgunk. A Huffpost elismert szakembereket kérdezett arról, mik a figyelmeztető jelek.
Harsányan hívogató
A szakértő szerint óvakodjon a harsány dekorációval, túlbuzgó üdvözléssel hívogató vendéglátóhelyektől. „A túlságosan giccses, tematikus helyek, vagy az olyan strandbárok, amelyeket 1 dolláros bankjegyek borítanak, valószínűleg turistacsapdák” – figyelmeztetett Taryn Scher, az utazási, vendéglátóipari és luxusmárkákra specializálódott TK Public Relations alapítója.
És miután hét év alatt 30 országot utazott be a kulináris kutatásai során, Jared Hucks, az atlantai The Alden séf-tulajdonosa elmondta, hogy szerinte az alkalmazottak, akik szemérmetlenül próbálják becsalogatni a turistákat, a legvilágosabb red flaget jelentik. Hozzátette: „Kerülök minden olyan helyet, ahol az étterem előtt többnyelvű étlapok vannak kifüggesztve.”
Központi elhelyezkedés
Nehéz ellenállni a közelség kényelmének, különösen akkor, ha egész nap gyalogoltál, és korog a gyomrod. De a legnevesebb turistalátványosságok közelében vendéglátóhelyet üzemeltetni általában nagy tömegekkel és magas bérleti díjakkal jár, amelyeket „a hiperlokális helyek nem engedhetnének meg maguknak, hacsak nem etetnek több tízezer látogatót hetente” – mutatott rá Scher.
Claudia Martinez vezető cukrász hangsúlyozta: „Biztos akarok lenni abban, hogy a pénzemet olyan emberekre költöm, akik keményen dolgoznak azért, hogy a helyi konyhát prezentálják, nem pedig tömegcégekre vagy turistacsapdákra, amelyek előre elkészített ételeket vásárolnak.”
Illusztráció: Getty Images
Túl bőséges kínálat
Ha az étlapon túlságosan bőséges a kínálat, az sem jelent jót. Ha egy étterem megpróbál mindenkinek megfelelni, akkor nem valószínű, hogy szezonálisan vagy autentikusan főz.
„Túl sok tétel az étlapon! És túl sok különböző stílus vagy régió” – hívta fel a figyelmet a red flagre Okan Kizilbayir, a The Ritz-Carlton, Amelia Island konyhafőnöke.
Kiszámítható desszertek és italok
„Klasszikus sajttorta, olvadt lávatorta, zöldcitromos pite… ezeket általában nem házon belül készítik” – mondta Martinez. A fagylaltot is általában egy beszállítótól szerzik be.
A túl tökéletesre szeletelt sütemények és piték szintén a tömeggyártás jelei. Ha pedig a desszertek ugyanúgy vannak díszítve, akkor sem valószínű, hogy egy cukrászmester helyben süti azokat.
Scher szerint az itallapot is érdemes alaposan tanulmányozni: „Nézd meg a borlapot, a koktélokat, a söröket… ez sokat elárul egy étteremről! Kérdezd meg magadtól, hogy mennyire célzott a borkínálat?”
Túlságosan csillogó
Bármi, ami túlságosan csillogó, szintén gyanús. Ha úgy érzed, hogy az ételek elkészítése inkább a showról szól, mint arról, hogy milyen minőségűek, az szintén red flaget jelenthet.
„Nem érdekli őket az étel; csak azt akarják, hogy az emberek fotókat vagy videókat készítsenek, és a figyelem felkeltése érdekében posztolják a közösségi médiában. És hogy pénzt keressenek a turistacsapdák ezen új formájából” – fejtegette Kizilbayir.
Sok turista
„Turisták érkeznek a városba. Megmutatják nekik a történelmi nevezetességeket, múzeumokat, kerteket. Elkezdenek megéhezni. Aztán az idegenvezető elvisz egy busznyi turistát egy vonzónak tűnő helyre. De nem tudsz egyszerre ennyi embernek jó minőségű ételt adni, ezért vendéglősként spórolnod kell – mutatott rá Kizilbayir. – A turisták rossz étellel a gyomrukban hagyják el ezeket a helyeket, de az idegenvezető részesedést kap a haszonból.”
Hucks utazásai során olyan éttermeket keres fel, ahol nincsenek olyan turisták, mint ő maga. „Ha olyan országban vagy régióban jársz, ahol más nyelvet beszélnek, mint a sajátod, kerüld az olyan helyeket, ahol sok nem anyanyelvi csevegést hallasz!”
The post 6 biztos jel, hogy turistacsapda étteremmel van dolgod – Ezek az infók jól jönnek a nyaralás előtt first appeared on nlc.