azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu
Főoldal / Elképesztő bejelentést tett Csuja Imre, nem hiszünk a fülünknek

Elképesztő bejelentést tett Csuja Imre, nem hiszünk a fülünknek

2 megtekintés
NLC
Sztárok Csuja Imre nyugdíj Örkény Színház
Elképesztő bejelentést tett Csuja Imre, nem hiszünk a fülünknek

Az Örkény István Színház a közösségi oldalán jelentette be, hogy neves művészük, Csuja Imre jövőre már nem vállal új szerepeket, a régieket azonban megtartja.

Fotó: Birton Szabolcs

Tavaly volt egy nagy bakim az Isten című darabban. Leblokkoltam, elfelejtettem a szöveget, amit óriási blamaként éltem meg. Akkor eldöntöttem, hogy nem akarom, hogy a nézők egy hanyatló Csuját lássanak a színpadon. Nyilván egyfajta gyávaság, szorongás mondatta ezt velem, hiszen egy színésznek nincsen nagyobb félelme annál, mint hogy elfelejti a szöveget. Időnként meg kell fegyelmeznem magam, hogy ne uralkodjon el rajtam a pánik, hisz 65 éves vagyok, a felejtés sajnos az én koromban már benne van a pakliban

– mondta korábban, a BEST magazinnak adott interjújában a színművész.

Horváth József világosító-karbantartó is nyugdíjba vonult, illetve 20 év után köszönt le a színház igazgatói posztjáról Mácsai Pál alapító-igazgató, helyét március elsején Gáspár Máté ügyvezető igazgató, valamint Polgár Csaba művészeti vezető vették át.

The post Elképesztő bejelentést tett Csuja Imre, nem hiszünk a fülünknek first appeared on nlc.