Csalás a Sztárboxban? A netezők teljesen kiakadtak
Kihirdették, kik lesznek a 2025-ös Sztárbox versenyzői. Az új évadban ringbe száll ifj. Schobert Norbi is, aki szerepelt már korábban is a Sztárboxban.
A netezők közül azonban sokan úgy vélik, csalással ér fel, hogy ismét kesztyűt húzhat a fiú, hiszen volt már lehetősége bizonyítani. A többiekhez képest pedig ez a tapasztalat többek szerint igazságtalan előnyt jelent számára.
„Miért indulhatott megint?”, „Mesterségem címere: Sztárbox szereplő”, „Hogyan nevezzük azt, aki több éve boxol, a show első adásában is részt vett, kellő tapasztalata van és fölénye a többiekkel szemben?” – kérdezik a Reddit kommentelői.
Többen ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy több korábbi szereplő is rendelkezett boxolói tapasztalattal, nem ő az egyetlen, aki valamilyen előnnyel rendelkezik.
A 24.hu egyébként szintén kíváncsi volt rá, mennyire fair a versenyzőkkel szemben, hogy ifj. Schobert Norbi korábban már megtapasztalt szinte mindent az ökölvívással kapcsolatban a verseny során.
„Az idei évadban nem csupán Schobert Norbi kap lehetőséget arra, hogy versenybe szálljon. Ilyen Miller Dávid is, aki sérülés miatt nem tudta folytatni a versenyt az előző évadban, vagy Pápai Joci, akinél a felkészülése alatt derült fény egy olyan sérülésre, ami miatt nem tudta vállalni a mérkőzéseket. Norbi két évvel ezelőtt egy összecsapás erejéig szállt ringbe Istenes Bence ellen. A műsor szakmai vezetése ügyel arra, hogy az egymással megmérkőzők azonos esélyekkel lépjenek a ringbe. Az pedig már többször bebizonyosodott, hogy nem az időintervallumon múlik, hogy kinek a kezét emelik a magasba a végső megmérettetésen” – írták válaszként a csatornától.
The post Csalás a Sztárboxban? A netezők teljesen kiakadtak first appeared on nlc.