Ezek a csillagjegyek sosem bánják meg a döntéseiket

Nyilas
A Nyilasok azt vallják: nem kell minden tettüknek megalapozottnak és tökéletesnek lennie. Gyakran spontán módon hoznak döntéseket és nem csupán, hogy nem esnek kétségbe akkor sem, ha valami ennek következtében félremegy vagy elromlik, de általában még izgalmasabbnak találják az egész helyzetet, mintha az tervezett módon, eseménytelenül zajlott volna.
(Fotó: Getty Images)
Vízöntő
A Vízöntők lételeme, hogy járatlan utakat járjanak be, új dolgokat próbáljanak vagy épp találjanak ki, még akkor is, ha ezeket mások őrültségnek tartják. Abból indulnak ki, hogy inkább kockáztatnak és akár komplett idiótát is csinálnak magukból, mint hogy ne történjen velük semmi. Ebből adódóan szinte semmit sem bánnak meg az életben, mi több, meggyőződésük, hogy előbb mindent ki kell próbálni és csak azután lehet ítéletet mondani róla.
Kos
A Kosokat nem különösebben érdekli, hogy mások mit gondolnak róluk, mert úgy vélik, hogy az emberek azért foglalkoznak mások életével, mert féltékenyek vagy unják a sajátjukat. Mindebből adódóan, valamint azért, mert türelmetlen természetűek, számos olyan dolgot gyorsan meglépnek, melyeket mások csak hosszas hezitálás után vagy egyáltalán nem mernek megtenni, tartva a következményektől. És legyenek bármilyenek is ezek a következmények, a jegy szülöttei maximálisan vállalják ezeket, mindenféle megbánást nélkülözve.
The post Ezek a csillagjegyek sosem bánják meg a döntéseiket first appeared on nlc.