„Egy gyönyörű város, mégis rakéták zuhannak rá” – Lotfi Begi a szülővárosából, Teheránból posztolt

Néhány nappal ezelőtt Izrael az eddigi legnagyobb légitámadást indította el Iránnal szemben: legalább 45 nő és gyerek halt meg, és további 75 nő és gyerek sebesült meg – közölte az iráni kormányszóvivő. Hozzátette, ebből is látszik, hogy nem igazak azok az izraeli állítások, hogy csak katonai célpontokat támadnak. Az izraeli támadások kezdete óta legalább 224 ember vesztette életét Iránban, az ország egészségügyi minisztériumának adatai szerint – írta a New York Times, amit a Telex szemlézett.
Lotfi Begi, iráni származású DJ is megszólalt a történtekkel kapcsolatban. Tegnap volt apák napja, de ő nem ünnepelt: szülővárosát, Teheránt éltette egy posztban.
Ez a kép tavaly készült Teheránban – a szülővárosomban. Egy gyönyörű város, ahol az utcák tele vannak élettel, illatokkal, történetekkel és szeretettel. Ahol az emberek melegszívűek, erősek és méltóságteljesek – még a nehéz időkben is. Ma mégis rakéták zuhannak rá. A szívem most is ott van – azokkal, akik szenvednek, félnek, remélnek. És ugyanúgy megráz minden ártatlan élet elvesztése – legyen az Iránban, Izraelben vagy bárhol a világon. Remélem, hogy egyszer eljön a nap, amikor már nem a hatalom és a politika uralja az emberek sorsát, hanem a béke, a szeretet és a szabadság. Egy nyugodtabb, emberibb világ
– írta bejegyzésében a zenész.
Fotó: RTL