A forgalommal szemben gurult ki a forgalmas pécsi útra a játékmotorjával egy kisfiú: hős kellett, hogy elkerüljék a katasztrófát
A rendőrség közösségi oldalán mondott köszönetet életmentés miatt azoknak az autósoknak, akik nem hagytak magára egy életveszélyes helyzetben lévő kisgyereket Pécsett. Autós közösségi oldalakon terjedt egy videó, amin az látszott, hogy egy kisgyermek – lábbal hajtott játékmotorjával, felügyelet nélkül – a forgalmas, többsávos Athinay úton gurul, a
forgalommal szemben, a rendőrség épülete előtt.
A felvétel beküldője szerint a gyermek valószínűleg a környező társasházak közül „motorozott” ki, és mire az édesapja észrevette, hogy eltűnt, a gyerek már az úttesten gurult.
„A baleset lehetősége rémisztően valós volt, de a hétköznapi hősöknek köszönhetően szerencsére elmaradt a tragédia.
Az arra közlekedő autósok lélekjelenlétének, empátiájának és nem utolsósorban emberségének köszönhetően a gyermek sértetlenül megúszta ezt a borzalmasan veszélyes helyzetet. Egy sofőr az autóját védőpajzsként keresztbe fordítva állta el az utat, egy másik kiszállva cselekedett. Ezek az emberek nem ismerték egymást, talán soha
nem is fognak újra találkozni; mégis együtt mentettek életet.
Ezúton mondunk őszinte köszönetet a jelenleg még névtelen hősöknek, akik nem nézték tétlenül a veszélyes szituációt, hanem példát mutattak összefogásból, emberségből!” – írták a rendőrök. Ezután rátértek, hogy a gyermekre felügyelő felnőtt figyelmetlensége, felelőtlensége miatt kialakult helyzet, akár a csöppség életébe is kerülhetett volna, hiszen ő még nem képes felmérni a veszélyeket. Ez mindig a szülő, felnőtt, gondviselő dolga. miközben egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is elég lehet a bajhoz.
Kép forrása: Youtube
The post A forgalommal szemben gurult ki a forgalmas pécsi útra a játékmotorjával egy kisfiú: hős kellett, hogy elkerüljék a katasztrófát first appeared on nlc.