Győzike helyett Aurelio kaphat műsort a TV2-n
Nem folytatódik a TV2-n a Gáspár Győző és családja mindennapjait nyomon követő Gáspárék című sorozat, helyette Aurelio kaphat műsort a csatornán – értesült a Blikk.
„Nagyon sok sikert kívánok annak, aki a helyembe lép. (…) Sok boldogságot és szerencsét kívánok a TV2-nek is” – reagált Győzike, aki a bulvárlaptól értesült a hírről, de úgy tűnt, nem érte váratlanul az információ. Egyelőre nem kívánt semmit elárulni arról, hogyan tervezi a folytatást. „Egyelőre várok” – fűzte hozzá a showman, akivel még találkozhatunk TV2-s műsorban, mert van még olyan előre felvett produkció, amelyben szerepel.
A továbbiakban azonban Aurelio kaphat több lehetőséget a csatornánál. A Blikk információi szerint a Farm VIP-ben és A Nagy Duett című műsorban is bizonyíthatta a TV2-nek, hogy lehet rá számítani.
A TV2 nem erősítette meg hivatalosan az információt.
Aurelio nem cáfolta a lap értesüléseit, de nyilatkozni nem akart.
A börtönt megjárt egykori botrányhős amúgy május 27-től hivatalosan is szabad ember lett. „Két év börtön, plusz három és fél hónap háziőrizet és még mindehhez a másfél év feltételes. De én 2018 óta konkrétan eszem az ideget minden nap, azóta, amióta elkezdődött a bírósági tárgyalás. Tehát én nem egy 2-3 éves időszakon vagyok túl, hanem hét éve tart, senkinek nem kívánom azt az ideget, amit átéltem ebben a hét évben. Hogy én ettől a tehertől végre megszabadulok, az egyszerűen elmondhatatlan!” – vallotta be május végén az egykori botrányhős, hozzátéve: ezzel végre lezárult élete legnehezebb fejezete. Mint ismert, Aurelio Caversacciót 2021-ben jogerősen két év három hónap börtönre ítélték, miután egy társával elrabolták egy ismerősüket. A korábbi VV-sztár felfüggesztettet kapott korábban kábítószer-birtoklás miatt, ami hozzáadódott a büntetéséhez, így összesen három év öt hónapot kapott. A börtönből végül két év után, tavaly februárban szabadult, majd a házi őrizet letelte után gyakorlatilag egyből beköltözött a Farm VIP-be, szeptembertől pedig A Nagy Duett színpadán láthattuk.
Kiemelt fotók: Sajtószoba
The post Győzike helyett Aurelio kaphat műsort a TV2-n first appeared on nlc.