azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu
Főoldal / Egy 10 fős családnak veszett nyoma

Egy 10 fős családnak veszett nyoma

2 megtekintés
NLC
Család eltűnt eltűnt emberek család

Több mint egy éve keres a finn rendőrség egy eltűnt családot. A rendőrség szerint a szülők azért szívódtak fel a nyolc gyerekükkel együtt, hogy eltűnjenek a hatóságok szeme elől. Az ügyben nemzetközi körözést is kiadtak.

A család – az apa, az akkor várandós anya és hét gyerekük – 2024 május 15-én tűnt el a Finnország nyugati részén fekvő Pohjanmaa régóban lévő otthonából – írja az MTI. A legidősebb gyerek 2007-ben, az akkori legkisebb 2021-ben született.

Eltűnésük pillanatában a gyereket gondozásba vette a finn gyermekvédelem, a szülőket, Tommy és Karolina Karfot pedig a gyerekek elhanyagolásával gyanúsították. A szökés megtervezésében a gyerekek is részt vehettek, és akkor tűntek el a hatóságok szeme elől, amikor éppen egyik gyereket sem felügyelték a hatóságok.

Karfék egy olyan faluban éltek, ahol mindenki mindenkit ismert, az emberek összejártak, odafigyeltek egymásra, de a Karf család zárkózottan élt egy faházban. A szomszédok 2023 decemberében értesítették a hatóságokat, ugyanis hetekig nem láttak náluk semmi mozgást, és aggódnak a gyerekek jóléte miatt. Amikor rendőrautók és mentők jelentek meg a háznál, a család nem akart ajtót nyitni, így a hatóságok erőszakkal hatoltak be a házba, és a gyerekeket gondozásba vették.

Mintegy 4 hónapig voltak állami gondozásban, majd az egész család nyom nélkül eltűnt. Nem maradt utánuk sem fizikai, sem digitális nyom. A rendőrök azt sem zárják ki, hogy egy szélesebb családi háló segíti a bujkáló családot, sőt azt gyanítják, hogy Karfék akár az országot is elhagyhatták. „Egy tíz fős család eltartásához kellenek bizonyos erőforrások, és azt gyanítjuk, hogy kialakulhatott körülöttük egy segítő, támogató hálózat” – közölte a rendőrség. 

Hasonló eset pár éve Magyarországon is előfordult, akkor egy héttagú, váci családnak veszett nyoma. A szülők, valamint az öt fiuk eltűnéséről egy hozzátartózójuk tett bejelentést 2020 januárjában. Később azonban az egyik szülő rejtélyes üzenetet küldött: levélben azt közölte a Váci Rendőrkapitánysággal, hogy Görögországban tartózkodnak, és nincs semmi bajuk. A rendőrség akkor arra kérte a levélben jelentkező állítólagos családtagot, hogy igazolja magát, és felvették a kapcsolatot az ottani konzulátussal is, de a kérésükre nem érkezett válasz. Márpedig amíg nem igazolják magukat hitelt érdemlően, addig a körözés érvényben marad.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

The post Egy 10 fős családnak veszett nyoma first appeared on nlc.