Ez a legújabb „háziállat”-őrület

Az úgynevezett statikus háziállatok – mint például mangómagok, papírdobozok, sőt még fogkrémek is – nagyon népszerűvé váltak a kínai fiatalok körében, akik alacsony elkötelezettségű társaságot keresnek, hogy ellensúlyozzák a stresszes mindennapi életüket. Azonban az egyik ilyen statikus háziállat, az úgynevezett „élesztő háziállat” hatalmas népszerűségre tett szert az ázsiai országban.
Egy egyszerű üvegedényben lehet „nevelni”, csupán liszttel és vízzel kell „etetni”. Az összetevők összekeverése után csak néhány órát kell várni, hogy az élesztő ragacsos, buborékos masszává nőjön, amely jellegzetes, borra emlékeztető aromát áraszt. Úgy tűnik, ez elegendő a könnyű társaságot kereső fiatalok számára.
„Nem kell sétáltatni, nincs rendetlenség, gondtalan, könnyen gondozható” – írta egy kommentelő az „élesztő háziállat”-tulajdonosoknak szentelt közösségi fórumon. „Ha már nem akarod tartani, csak adj hozzá több lisztet, és készíts belőle gőzgombócot; nincs lelki teher” – kommentálta egy másik élesztő-„gazdi”.

Az „élesztő háziállat” – Fotó: Getty Images
Zhao Meng, a vuhani Wudong Kórház Pszichológiai Osztályának igazgatója úgy véli, hogy a fiataloknak a statikus „egzotikus” háziállatok iránti lelkesedése a munkahelyi és gazdasági nyomás „összesűrűsödéséből” ered. A hagyományos háziállatokhoz képest, amelyek sok időt és pénzt igényelnek, a statikus háziállatok, mint az „élesztő háziállat”, alacsony költségűek és könnyen gondozhatók, valamint nincs szükség olyan felelősségvállalásra, mint egy kutya vagy egy macska esetében.
Du Hemin, a vuhani Wudong Kórház pszichoterapeutája szerint a statikus háziállatok jóval „biztonságosabb kötődést” biztosítanak a tulajdonosoknak, mivel nem betegednek meg, és nem igényelnek folyamatos figyelmet. „Nem olyanok, mint az igazi háziállatok, amelyek megbetegedhetnek vagy bajt okozhatnak, így a gazdiknak kicsi, de biztos örömöt nyújtanak” – magyarázza.
(via)
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
The post Ez a legújabb „háziállat”-őrület first appeared on nlc.