Barbee a várandósságáról: „Az első négy hónap szörnyen megviselt”

Bata Adrienn, vagyis Barbee közel három évvel a kislánya, Zoé születése után a második gyermekét várja. A 35 éves énekesnő családi fotókkal közölte a jó hírt, és mint kiderült, ezúttal kisfiút hord a szíve alatt. Már a második trimeszterben jár, szerencsére jól viseli, de nem volt mindig így.
Amikor az első gyermekemet vártam, az égvilágon semmi bajom nem volt… Ez, sajnos, most másként van, legalábbis az első négy hónap szörnyen megviselt. Állandó hányingerem volt, nem kívántam semmit, csak nagy nehezen tudtam legyűrni az ételt, amitől utána egyből rosszul is lettem. Nem híztam semmit, még fogytam is egy kicsit. Mindez persze, a hangulatomra is kihatott…
– mesélte az énekesnő a story.hu-nak. „A sós, savanyú dolgokat kívánom a leginkább, az édességre szinte rá sem tudok nézni, pedig amúgy nagyon édesszájú vagyok. Ennek köszönhetően eddig csak öt kiló jött fel rám, ami már csak amiatt sem baj, hogy ebben a nagy melegben nem kell nagyobb súlyt cipelnem. (…)Amikor most beütött ez a nagy meleg, és ugye, nagy váltás volt az addigi, hűvösebb májushoz képest, nagyon rosszul lettem. Mintha hőgutát kaptam volna, kapkodtam a levegőt, izzadtam, végül le is kellett dőlnöm. Szóval ezt jó lenne elkerülni” – fogalmazott, majd hozzátette, tervezett baba volt a pici és nagyon várják már.
Fotó: Trenka Attila