Azt hinnéd, kecskét áldoznak, pedig a világ legcukibb emberei – fotókon a nyár legmeglepőbb piknikje a Városligetben

Aki nem egy kő alatt él, és időnként kinéz bármely legalább közepes méretű város (hát még Budapest!) bármely utcájára, az pontosan tudja, hogy

Legalábbis ami az outfiteket illeti. Hogy miért, nem tudjuk (csoportnyomás? megúszás? a vidám színektől való irracionális rettegés?), a nemzetkarakterológiai megfejtéseket pedig hagyjuk, a lényeg, hogy ha fast fashion üzletbe megy az átlagmagyar, tuti, hogy vagy üres kézzel, vagy legalább egy, de inkább több fekete ruhadarabbal jön ki.

Mi azonban most nem erről a feketéről szeretnénk beszélni, hanem arról a bizonyos feketéről. Arról, amit a középkori boszorkányok viseltek az erdőben – legalábbis az újkori illusztrációk szerint –, amit a viktoriánus regények spleenben fetrengő hősei és a német expresszionista horrorfilmek vámpírjai hordtak. Azokról az emberekről beszélünk, akiket a kilencvenes években – amikor az ember vagy rapper, vagy metálos, vagy depeche mode-os volt – elintéztünk annyival, hogy

Ami kétségkívül nem jó PR (bár, ha jól emlékszem, ők sem tiltakoztak ellene), de hát, ha egyszer más szavunk nem volt rá.

Ma szerencsére már van: ők a goth közösség, ha úgy tetszik, a darkosok (hogy miért nem ugyanaz a kettő, mindjárt tisztázzuk), akik mára kivívták maguknak a létezéshez való jogot itt, Magyarországon is. Ha tehát beáll a sorba az Aldi pénztáránál egy fekete fűzős, szegecses chokert és hegesztőszemüvegre emlékeztető napszemcsót viselő lány, az lassan magától értetődő. Vagy, ha nem is, azt talán senki sem gondolja, hogy a szabadidejében kecskét áldoz és vérben fürdik, hogy megőrizze a fiatalságát.

A gothoknak másfél évtizede fesztiváljuk is van: a beszédes nevű Fekete Zaj nem csak őket várja, de a rendezvénynek hála minden évben egy-egy hétig biztosan a Mátra oldalában fordulnak elő a legnagyobb arányban, még úgy is, hogy ezek a ruhák és kellékek aztán végképp nem kompatibilisek a negyven fokkal. Egy ideje pedig rendszeresen találkoznak kötetlenül a Városligetben: az, hogy a párhetente megrendezett „goth pikniket” Denevérrajzásnak hívják, jelzi, hogy csak egészséges mértékben veszik komolyan magukat. A közhiedelemmel ellentétben ráadásul bárki csatlakozhat, az is, aki véletlenül arra jár és rácsodálkozik a Széchenyi Fürdő mellett gyűlő feketeségre. Így tettünk mi is, és kiderült: még annál is kedvesebbek, mint gondoltuk. Át is adjuk a szót a szervezőnek, Komonyi Viktóriának, és mutatjuk a portrékat, amelyeket az esemény szellemiségéhez illően egy digitális gépre kókányolt antik objektívvel készítettünk.

„Az esemény goth piknik néven fut, de fontos hangsúlyozni, hogy nem kizárólag a klasszikus értelemben vett goth szubkultúrából érkeznek résztvevők, egyszerűen csak így alakult, hogy velünk tartottak metalheadek, doom, black metal arcok, cyber gothok, rockerek, EBM (Electronic Body Music, az indusztriál, a punk és az elektronikus zene keveréke – a szerk.) rajongói is, és így tovább. Az évek során azt tapasztaltam, hogy ez a közeg sokkal nyitottabbá vált: kevésbé élesek már a különböző dark szubkultúrák közötti határok, és ezek az irányzatok egyre inkább képesek együtt létezni, sőt, közösen bulizni is.”

„Legalábbis ez az én szubjektív véleményem, hiszen szerencsére számos ilyen társaságban volt már alkalmam ismerkedni, ahol ezekek működtek.”

„Hogy mi a különbség a goth és a darkos közt? A goth kifejezést sokan használják gyűjtőnévként a sötétebb esztétikára, de érdemes tudni, hogy ez csak egy réteg a sok közül. A dark szó inkább egy összefoglaló kategória, amely olyan embereket takar, akik a melankolikusabb, sötétebb stílusokat és zenei irányzatokat kedvelik.

„Ez egyszerre öltözködési stílus, zenei ízlés, és sokaknak életérzés is. Aki hozzánk tartozik általában valamilyen formában kapcsolódik az alternatív zenékhez (goth rock, darkwave, EBM, black metal, industrial stb.), és ez visszaköszön a megjelenésén is. A sötétebb színek, extravagánsabb ruhák, sminkek, hajszínek nem csak díszítőelemek vagy egy jelmez, hanem egyfajta önkifejezés. Sokan ebben találják meg önmagukat, a közösséget és a szabadságot. A legtöbben tudatosan kívülállónak tartják magukat a mainstream normákkal szemben, nem azonosulnak a tömegízléssel.”

„A külvilág reakciói vegyesek, előfordulnak előítéletek, furcsa pillantások, de azt gondolom, hogy ma már ez sokkal kevésbé jellemző, mint régen. Bevallom őszintén, nagyon izgultam, amikor először léptem ki a munkaerőpiacra, és hosszú kék hajjal indultam el gazdasági, irodai jellegű állásinterjúkra. Tartottam tőle, hogy emiatt hátrányból indulok majd, de szerencsére nem ez történt. A legtöbb helyen a munkáltatók meglepően diszkrétek voltak a megjelenésemmel kapcsolatban, senki nem csinált belőle ügyet. Volt persze olyan is, aki rákérdezett, hogy ezzel mit képviselek, de ezt is inkább érdeklődéssel, mint elutasítással. A hétköznapokban pedig sokszor kapok pozitív visszajelzést: idegenek jönnek oda hozzám az utcán, hogy mennyire tetszik nekik a stílusom, a gyerekek pedig kifejezetten rajonganak érte. Aki beszélgetésbe elegyedik velünk, hamar rájön, hogy valójában egyáltalán nem vagyunk ijesztőek.”

„A piknikeket, amint beköszönt a jó idő, és amíg tart, időről időre megszervezzük. Ezek kötetlen, baráti találkozók, amelyek remek lehetőséget adnak a dark színtér tagjainak az ismerkedésre. Közösen hallgatjuk kedvenc dalainkat, társasjátékozunk, fotózkodunk, vagy buborékot fújunk. Mindenki megtalálhatja a neki való módot a kikapcsolódásra. Nem zárt eseményekről van szó: szívesen látunk bárkit, aki érdeklődik ez iránt a világ iránt. Szoktak is érkezni ismerősök, barátok kívülről, akik nyitottan közelítenek ehhez a közeghez, de az események mégis elsősorban a »dark arcok« találkozóhelyei.”

The post Azt hinnéd, kecskét áldoznak, pedig a világ legcukibb emberei – fotókon a nyár legmeglepőbb piknikje a Városligetben first appeared on nlc.