Egy szellentés is megváltoztathatja a történelmet – Háborút is köszönhetünk neki

A világ egyik legkorábbi vicce természetesen egy fingós vicc

A Wolverhamptoni Egyetem kutatásai szerint a világ legrégebbi ismert vicce a suméroktól származik, keletkezésének ideje pedig Kr. e. 1900 körülre tehető. Mondjuk hogy mai fejjel mennyire tekinthető viccesnek, az minimum véleményes. Mindenesetre így szól: „Mi az, ami időtlen idők óta nem történt meg? Fiatal nő nem szellentett a férje ölébe.”

A szellentés, ami lázadást robbantott ki

Egyiptomban, Kr. e. 570-ben egy fing mindent megváltoztatott. II. Uahibré (avagy Apriész) fáraó nem volt egy népszerű uralkodó: mivel tartott attól, hogy a hadsereg és a nemesség lázadást szít ellene, egyik legjobb tábornokát, Jahmeszt (avagy Amasziszt) küldte el, hogy csillapítsa le a kedélyeket. A lázadók azonban úgy döntöttek, hogy Amaszisz lesz helyette a király, és ő bele is ment. Amikor Uahibré küldött egy újabb hírnököt, hogy valahogy hozza vissza Jahmeszt az udvarba,  a tábornok szellentett egyet, és arra utasította a hírnököt, hogy ezt vigye vissza a királyhoz. Az udvariatlan gesztus aztán nyílt lázadáshoz és háborúskodáshoz vezetett, ami Uahibré vereségével ért véget. A trónra ezután Jahmesz került – legalábbis így szól az anekdota. 

A fing, ami tömegszerencsétlenséget okozott

Kr. u. 44-ben váratlanul meghalt Heródes Agrippa zsidó király, az Újszövetségből is jól ismert Nagy Heródes unokája. A római vazallus Heródes-dinasztia uralkodásának idején Júdea még rendelkezett némi függetlenséggel, de 44-ben az a kicsi is odalett, és a provinciává süllyedt országot ezután római helytartók vezették. Folyamatosan nőtt az elégedetlenség, éleződtek a társadalmi ellentétek, zendülések és zavargások követték egymást, a fokozódó feszültség pedig végül az ún. római–zsidó háborúban robbant ki, amelynek során aztán Vespasianus és fia, Titus földig rombolta Jeruzsálemet, és felszámolta a zsidó állam maradékát.

Talán különös, de az események eszkalálódásában jelentős szerepet játszott egy nem a megfelelő helyen, nem a megfelelő időben és végképp nem a megfelelő körülmények között eleresztett, borzalmas katasztrófába torkolló fing is. Valamikor Ventidius Cumanus prokurátor idején (48–52) történt, hogy a zsidók Jeruzsálemben gyűltek össze pészachra, a kovásztalan kenyér ünnepére. Az ilyen nagyszabású vallási eseményeken a rómaiak rendszerint egy komplett zászlóaljat rendeltek a templomhoz, nehogy a tömeg esetleg lázadozni merészeljen. Ezúttal sem volt másként, azonban az egyik – vélhetően nem teljesen épeszű – katona valamiért provokálni kezdte résztvevőket: 

Mindezt az egyik legfontosabb zsidó vallási ünnepen. A felhergelt tömeg természetesen a katona megbüntetését követelte, néhány „heves vérű fiatalember” pedig támadásba lendült, és kövekkel dobálta meg a rómaiakat. Az eredmény: Cumanus, aki nem a finom megoldások híve volt, válaszul egy csapat nehézfegyverzetű katonát vezényelt a templomhoz. Ettől persze rögtön kitört a pánik: „mikor ezek benyomultak az oszlopcsarnokba, a zsidók irtózatosan megrémültek, eszeveszetten menekültek a templomból, és szétfutottak a városban. Emiatt azonban a kijáratokban oly rettenetes tolongás támadt, hogy több mint 10 000 embert összetapostak és agyonnyomtak. Így az örömünnep az egész nép gyászává változott, és minden házat sírás-jajgatás vert fel.”

A fing mint udvari szórakozás

Régen minden jobb volt: a 12. században a színvonalas szórakoztatás egyik csúcsának az számított, hogy egy fickó a levegőbe ugrált, fütyült és fingott egyszerre. Ezt a káprázatos látványosságot, amelyet unum saltum et siffletum et unum bumbulum („egy ugrás, egy fütty és egy fing”) néven emlegettek, évente csak egyszer adták elő II. Henriknek, amiért a művész, bizonyos Fingó Roland szép fizetést kapott.

Japán fingcsaták

Az ún. He-gassen (szó szerinti fordításban: fingverseny vagy esetleg fingóháború) néven ismert, pazarul illusztrált tekercs valószínűleg valamikor a 19. század elején-közepén, vagyis az Edo-korszak alkonyán készülhetett Japánban, habár lehet, hogy egy jóval korábbi mű másolata vagy esetleg továbbgondolása volt. A tekercs összesen 15 különböző jelenetet mutat be, amelyekben – többnyire meztelen vagy hiányos ruházatú – férfiak és nők láthatóak, miközben kifacsart pózokban egymásra vagy esetleg tárgyakra finganak, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a lehető legnagyobb pusztítást végezzék, akárcsak a bonnacon, a középkor robbanó fenekű szörnybikája (illetve időnként mást is csinálnak, például étkeznek vagy beszélgetnek, de azért többnyire, minek is tagadjuk, vad és kaotikus fingcsatákat hívnak).

Benjamin Franklin illatosított bélgáza

Az USA alapító atyáinak egyike, Amerika egyik  legkedveltebb polihisztora, Benjamin Franklin egyik 1871-ben írt esszéjében arról írt, hogy üdvös lenne, ha a tudomány ki tudna találni „valamilyen egészséges és nem kellemetlen gyógyszert, amelyet ételeinkhez vagy szószainkhoz keverhetnénk, és amely a testünkből származó természetes bélgázürítést nem csak ártalmatlanná, de kellemes illatúvá is tenné”. 

Persze ez inkább csak afféle szatíra volt. Franklint ugyanis alapvetőn az bosszantotta, hogy a tudományos intézményrendszer egyre inkább elszakadt a valóságtól ahelyett, hogy az emberek mindennapi problémáit próbálta volna megoldani. 

Európa legnagyobb szellentőművésze

A századforduló korszakának egyik legnépszerűbb és legjobban fizetett előadóművésze a francia Joseph Pujol volt, aki a fenekével szolgáltatta a Belle Epoque andalító kísérőzenéjét. Ez a mindig kifogástalanul elegáns, megnyerő külsejű, bajuszos úriember – aki karrierje csúcsán hetente húszezer frankot keresett (azaz körülbelül kétszer annyit, mint a franciák legendás színésznője, Sarah Bernhardt), és akinek olyan neves rajongói voltak, mint Sigmund Freud vagy a műsorát állítólag inkognitóban megtekintő II. Lipót belga király – ugyanis a korszak vezető fingművésze volt.

A sármos seggfenomén először szülővárosában, Marseille-ben próbálkozott, természetesen elsöprő sikerrel, 1892-ben pedig a szórakoztatóipar és a magaskultúra fővárosába, Párizsba tette át a székhelyét, ahol a Moulin Rouge-hoz szerződött, és felvette a Le Pétomane (mondjuk: Fingőrült) művésznevet. Fenekével hangokat utánzott (akár egy komplett baromfiudvart), furulyázott, egy csőhöz csatlakoztatott cigarettával füstkarikákat eregetett, hibátlanul elszellentette az O Sole Miót vagy a Marseillaise-t, műsora végén pedig több méter távolságból fújt el egy gyertyát – és mindezt kellemetlen szagok nélkül. A híres francia szellem valószínűleg még soha korábban nem nyilvánult meg olyan tisztán, olyan koncentráltan és olyan meggyőző erővel, mint a Moulin Rouge-ban Joseph Pujol fenekén keresztül.

The post Egy szellentés is megváltoztathatja a történelmet – Háborút is köszönhetünk neki first appeared on nlc.