16 hónap alatt ötször hajtott autó a házukba, már a költözést fontolgatja a család
Egy autó ütközött a detroiti Stall család házának május 24-én. Amikor meghallották a robajt, már meg sem lepődtek, mivel az elmúlt 16 hónapban már ötször hajtott kocsi a házuknak, melyben már 27 éve él Dave Stall a családjával.
Három esetben az épület is megrongálódott, egyszer olyan súlyosan, hogy a családnak majdnem egy évre el kellett költöznie, amíg zajlottak a felújítási munkálatok – írja a 24.hu. A családfő szerint a problémát az okozza, hogy a sofőrök későn veszik észre, hogy a házuk előtt elhaladó út enyhén balra kanyarodik, így egy zöld területen és egy kétsávos úton átvágva egyenesen a házuknak hajtanak.
Stallék ugyan többször próbáltak egyeztetni az önkormányzattal, hogy találjanak ki valamilyen megoldást, de eddig nem sokra jutottak. Sőt az sem vált be, hogy figyelmeztető táblákat raktak ki, illetve sziklákat helyeztek el az előkertjükben.
A napokban amúgy egy norvég férfi kertjébe egy teherszállító hajó futott be. Csupán méterekre állt meg a házától a Trondheim-fjordban. Johan Helberg, a ház tulajdonosa elmondta, hogy az egészet átaludta, csak akkor ébredt fel, amikor a szomszédja becsöngetett hozzá a hírrel. A partra futott teherhajóról készült képek bejárták az internetet. Pár éve pedig egy háztetőn landolt egy autó Kínában. A sofőr elvesztette el az irányítást a terepjárója felett, amikor véletlenül a gázra lépett fék helyett, miközben egy triciklist próbált kikerülni. Megcsúszott és leesett az útról, majd a szomszédos háztetőn kötött ki.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
The post 16 hónap alatt ötször hajtott autó a házukba, már a költözést fontolgatja a család first appeared on nlc.