Mintha titokban élveznénk, hogy elszaródik a világ: így teszi tönkre az életed a doomscrolling

Esős, de mégiscsak tavaszi napra virradtunk, még a betonból is virágok nőnek, melegszik a Balcsi, nyakunkon a fesztiválszezon, az élet tehát nem is olyan borzalmas, főzzünk tehát egy kávét, scrollozzunk pár percig, csak amíg el nem fogy, aztán erejünk teljében mehetünk neki a napnak.

A telóm hírszolgáltatója szerint egyébként a következőket érdemes tudnom ma a világ dolgaiból:

• Oroszországban betiltják a szingliséget népszerűsítő tartalmakat, például a Szex és New Yorkot;
• az ország legismertebb lelkésze szerint a kormány hamarosan konkrétan az életünkre tör;
• az ügyvédek úgy értelmezik az átláthatósági törvényt, hogy hamarosan a gyónási és az ügyvédi titok sem lesz szent;
• újabb és újabb trükköket fedeznek fel, hogy hogyan mutyizta szét az ország ingatlanpiacát az állampolgárok pénze felett elvileg őrködő Magyar Nemzeti Bank;
• Pottyondy Edina vagy elköltözik, vagy abbahagyja, vagy mindkettő;
• Magyar köztéri kamerákat hackelnek az oroszok, hogy a segélyszállítmányok útját figyeljék;
• A miniszterelnök unokaöccse három hónap alatt 500 milliót keresett „egyéb bevételekből”;
• úgy néz ki, hamarosan a kultúrminiszter dönti majd el, milyen nevet adhatsz a gyerekednek;
• AI-val készített, nem létező művekkel teli nyári könyvajánló terjed, amit egy csomó neves újság lehozott úgy, hogy meg sem nézték, mi van benne;
• Putyin;
• Trump.

Esküszöm, nem én kerestem ezeket a híreket, sőt, eszembe sem jutott, hogy a világ összes szörnyű, de minimum lehangoló sztoriját egy dózisban kérném egymás alá a mobilomra. Részben nyilván az algoritmus döntött úgy, hogy nekem ezeket látnom kell, részben (és főleg) pedig

Pedig háborús hírek és a klímakatasztrófát taglaló cikkek most nem is voltak a felhozatalban.

Fotó: Getty Images

Azt, amikor az ember nézegeti a mobilját, és egymást követik a szörnyű hírek, amitől úgy érzi, mindennek vége, de egyszerűen nem tud leállni, és mazochista módjára habzsolja a sok szörnyűséget, akár órákig is, mint valami drogot, úgy hívják, doomscrolling. Ha nagyon szeretnénk, lefordíthatnánk magyarra – végítélet-scrollozás? –, de mindegyik lehetőség rendkívül bénán hangzik, maradjunk tehát az eredeti szónál. Amelyet pár éve, a Covid felbukkanásakor használt először az ismeretlen szerzője, és annyira rezonált az aktuális közhangulattal, hogy azonnal elterjedt.

Teljesen jogos a kérdés, hogy

miért tesz bárki ilyet?

Még úgy is jogos, hogy hiába bizonygatjuk, hogy nem függünk a telefonunktól és sosem hagynánk, hogy leuralja az életünket, vagy akárcsak egy napunkat is elrontsa, a többségünk bizony doomscrollozik, még ha nem is vesz róla tudomást. A válasz pedig az, hogy ilyen az emberi természet – és most már a technológia is.

Bármilyen furcsa is ez így leírva, van valami perverz öröm abban, hogy várjuk a világvégét és szörnyülködünk azon, hogy ide jutottunk. (Hogy mit jelent az „itt”, az természetesen korszakonként változik, de ettől még tény, hogy az emberiség az írott történelem kezdete óta ismételgeti, hogy „itt a vég, ennél lejjebb már nincs”, aztán valahogy mégis van.) A híres kommunikációkutató, George Gerbner a hatvanas évek végén kezdte vizsgálni a médiafogyasztási szokások és a személyiség összefüggését, és azt találta, hogy akik nagy mennyiségben hallgatnak, olvasnak és néznek híreket szörnyűségekről, azoknak folyamatos készenlétben áll az idegrendszere és hajlamosak szorongásra és a depresszióra. Erre persze önmagában nehéz bármi mást is mondani, mint hogy no shit, Sherlock, de az is kiderült, hogy

Gerbner ezt hívja gonoszvilág-szindrómának (Mean World Syndrome), amelynek lényege, hogy a hírfogyasztás szelektívvé válik, és ezzel a világképünk is átalakul: sötéten, reménytelenül látjuk és fenyegetésként éljük meg a külvilág, nos, létezését. Csökken a költségvetési hiány, összeszedte magát a GDP, jövünk ki a recesszióból? „Kit érdekel?” Tudósok felfedeztek egy új vírust, ami, ha mutálódik, az embert is megfertőzheti, és akár halálos is lehet? „Ennyi, megmondtam: itt a világvége!”

Erre tesz rá egy (vagy inkább ötezer) lapáttal a közösségi média, amely elvégzi helyettünk azt a szelekciót, ami Gerbner idején még csak a nézők, hallgatók, olvasók fejében történt: az algoritmusok buborékot képeznek körénk és kifejezetten azokat a híreket, képeket, videókat pakolják elénk, amelyekre rákattintanánk; és hogy, hogy nem, ezek pont a szörnyűségek. Be lehet idomítani az Instagramot, a Facebookot és a Google Discovert a cicás-kutyás videókra, persze, de ezek a platformok pontosan tudják, hogy azokkal a tartalmakkal töltjük el a legtöbb időt, amik szorongást okoznak, így ezek mindenképpen beszivárognak még a legoptimistább felhasználók mobiljára is.

Ma már ráadásul nem csak a negatív hírek kelthetik azt az érzést, hogy mindennek vége, hanem az olyan kiábrándító, minden emberi kreativitást és jószándékot nélkülöző tartalmak is, mint az AI-videók, a kriptobefektetést népszerűsítő „pénzügyi guruk” nyomasztása, vagy a tippgyűjteménynek és coachingnak álcázott reklámok. Ha van kamasz gyereked, kérdezd meg, mi az a brainrot. Tanulságos lesz.

A doomscrolling mint társadalmi jelenség annyira elterjedt, hogy Amerikában már a gazdaságban is érződik, az, amit az emberekkel művel. Egy pár hete közzétett reprezentatív kutatás szerint az ország lakosságának 64 százaléka doomscrollozik napi szinten; a Z-generációs megkérdezettek 81, a millenniálok 67 százaléka. (És ezek önbevallásos adatok, a valóság még kiábrándítóbb lehet.) A platformok eltérőek – a TikTok, a Reddit és a Facebook vezet –, de a viselkedésminta azonos: scrollozz, scrollozz, koppints, szörnyűlködj, égj ki, kezdd előről!

Az átlagamerikai heti három és fél órát doomscrollozik a munkahelyén (!), ami az egész ország termelésére kivetítve azt jelenti, hogy ez a tevékenység évente 5600 dollárba, azaz több mint kétmillió forintjába kerül a munkaadóknak évente, persze dolgozónként. Még azt is kiszámolták, hogy

Az átlagos doomscrollozó főleg elalvás előtt teszi tönkre ezzel a saját idegeit, amiből talán érthető, hogy miért számol be szinte mindegyikük rövidebb és rosszabb minőségű alvásról és depressziógyanús hangulatról. Az pedig egy kicsit meglepő, hogy a doomscrolling „csak” 51 százalékát teszi ki a belpolitika. Játszanak még a külföldi hírek, pszichológiai cikkek és az AI-generálta világvége-tartalmak, de a második helyen messze a már említett brain rot áll 42 százalékkal.

Tudjuk-tudjuk: ideje végre beszélnünk

a brain rot jelenségről.

Amely olyan szinten bekerült a köztudatba, hogy ez lett a tavalyi év szava. Az ebben az ügyben mértékadó Oxford University Press, amely minden évben megválasztja ezt, 2024 decemberében közölte, hogy ennél fontosabb és sokat mondóbb szó nem jött szembe abban az évben. A hivatalos meghatározásuk szerint a brain rot nem más, mint „a mentális állapot és az intellektus fokozatos, vélt romlása, kifejezetten a közönséges, egyáltalán nem stimuláló tartalom (esetünkben főleg az online média) fogyasztásának hála”, illetve „az (a tartalom), amely jó eséllyel ehhez a romláshoz vezet”. Nem a hírekről, közéleti tartalmakról van szó tehát, az agyrohasztást (nagyjából ez a brain rot magyar megfelelője) inkább a minél nagyobb elérésért minél kevesebb munkával gyártott TikTok- és Instagram-videók idézik elő. Például azok, amelyek „alkotói” kiragadott és újravágott filmrészletek alá AI-narrációt tesznek. Vannak olyan „tartalomgyártók”, akik vígan megélnek abból, hogy horrornovellákat íratnak ChatGPT-vel, AI-színészekkel felolvastatják és feltöltik több csatornára úgy, hogy a háttérben közben másoktól csórt Minecraft-játékvideók pörögnek.

Térjünk vissza a felméréshez, ami innentől csak még ijesztőbb. A megkérdezettek negyede veszekszik partnerével, barátaival, rokonaival a képernyőideje miatt, 41 százalékuk idézett fel impulzusvásárlást az elmúlt egy hónapból, azaz mondta azt egy termékre, amire szüksége és/vagy pénze sincsen, hogy „kit érdekel? úgyis olyan szörnyű minden, megveszem!”, és 13 százalékuk hozott meg nagyon fontos, életreszóló döntést, miközben vergődött a doomscrolling-örvényben. A valászadók negyede pedig törölte már le egy „tiszta” pillanatában az appot, amiben éppen scrollozott, de végül mindegyikük (!) újra telepítette.

Azt is megkérdezték tőlük, hogy mely témák fogyasztása közben érezték magukat a leginkább nyomorultabbul. A lista sokat elárul:

• Ben Shapiro alt-right politikai megmondóember;
• Andrew Tate;
• Kim Kardashian;
• „That Girl” életmódvideók (ők azok az influenszerek, akik arról vlogolnak, hogy hajnali ötkor kelnek, jógáznak és wellness- és mindfulness-gyakorlatoknak hála jobb az életük mint neked).

Értsd: akik őket nézik és olvassák, azok pontosan tudják, hogy ártalmasak, mégsem hagyják abba. A válaszadók nyolcvannyolc százaléka ráadásul a közösségi oldalakat hibáztatja: szerintük nem tesznek eleget, hogy korlátozzák az „érzelmileg káros” tartalmakat, függetlenül attól, hogy tudják, hogy erre hiába várnak, hiszen az őket működtető vállalatoknak ez nem áll érdekében. Amíg ti alvás helyett ezeket pörgetitek, hogy utána rettenetesen érezzétek magatokat és kialvatlanul vánszorogjatok a munkába, ők kaszálnak a hirdetési bevételeknek hála.

Arra tehát hiába várunk, hogy Mark Zuckerberg, a TikTok és a Google fejesei végül az emberiség oldalára állnak. Nincs mese, nektek kell letenni azokat a nyomorult telefonokat.