Emilio nagy bejelentést tett: 10 év után vége!

Nagy bejelentést tett Emilio. A 48 éves énekes úgy döntött, befejezi azt a reality show-t, amit 10 éve folyamatosan láthattak a nézők a televízióban. Helyette teljesen másba fog a feleségével a Sztárban Sztár All Stars-ban is bizonyító előadóművész.
„Tíz év után leállt a Drága családom című sorozat a Sláger TV-n, és most főzőműsort fogunk csinálni a feleségemmel, Tinával. Ez egy saját produkció, és attól lesz egyedi, hogy van egy saját stílusom, ami kialakult bennem, miközben jártam a világot. Az átélt élményeknek köszönhetően meg tudom mutatni a nézőknek az ízeket és a titkokat, amiket a séfek elárultak nekem” – árulta el a Blikknek Emilio. Mint kiderült, a júniusban induló műsorban ő főzi majd a főételeket, neje pedig a desszerteket készíti.
Emilio amúgy a feleségével együtt 153 kilót fogytak alig másfél év alatt, miután gyomorszűkítő műtéten estek át Törökországban.
Emilioék nagy átváltozása fotókon:



„Cukorbeteg lettem, és marékszámra szedtem a különböző gyógyszereket. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy változtatok. A fogyás volt számomra az egyetlen opció, hogy visszanyerjem az egészségemet. Előbb életmódot váltottunk a feleségemmel, majd eldöntöttük: újra kés alá fekszünk, és a gyűrű után kipróbáljuk a gyomor-bypassműtétet. Mindketten nagy reményeket fűztünk a beavatkozáshoz (…) A feleségem mínusz 50 kilónál tart, rólam pedig 103 ment le összesen. Tina most úgy néz ki, mint egy fotómodell. Minden nőt kenterbe ver. Imádom! De én sem panaszkodhatok. Nagyon komoly a pacek, és most már a testem is. Tíz XL-es méretről S-esre fogytam” – mesélte nemrég Emilio.
Kiemelt fotó: Sajtószoba
The post Emilio nagy bejelentést tett: 10 év után vége! first appeared on nlc.