Égedelem rossz kölyök volt, mégis ő lett évszázada legzseniálisabb elméje

A világ nagy felfedezései, találmányai és a legforradalmibb ötletek sokszor olyanoktól származnak, akik gyerekkorukban rácsodálkoztak valamire, és az ebből támadt gondolatsort fűzték tovább akár egész életük során. Van, aki megelőzve a korát olyasmit eszelt ki, ami csak később nyert létjogosultságot; és akadtak olyan gyerekek is, akik egy-egy teljesen átlagos játékot gondoltak tovább. Nem is beszélve azokról, akik bőven okoztak fejfájást a szüleiknek, mert igazi rosszcsontként minden kipróbáltak, amit nem volt szabad, folyamatos veszélybe sodorva magukat és a környezetüket, aztán felnőve ezekre a tapasztalatokra építve nagy felismerésekig jutottak!

Kis emberek, nagy ötletek

A nagy felismerések néha egy pillanat alatt születnek, és valami olyasmiből, ami a hétköznapok része, folyamatosan a szemünk előtt van – csak kell valaki, aki másképp néz rá, mint a többiek. A gyerekek ebben különösen ügyesek, még kevésbé kötik őket  a megszokások, a társadalom által diktált szabályok. Csak az érdekli őket, hogy amit tapasztalnak, mire lehet jó. És ha valaki képes ezt a rácsodálkozást sokáig megőrizni magában, abból lehet akár nagy feltaláló is.

Ada Lovelace, születési nevén Byron, jó nagy csomagot kapott az élettől már az indulásnál: édesapja, a híres költő közismert volt kicsapongó természetéről, és bár a nevelésében éppen emiatt nem vett részt, a név bélyegként ott volt a kislányon. Édesanyja attól tartott, hogy ugyanolyan álmodozó és deviáns lesz, mint az édesapja, és az egyetlen ellenszernek a tanulást látta. A kis Ada hamar a matematika szerelmese lett, és mint akkoriban, az 1800-as években a felnőttek közül is sokakat, őt is bűvöletbe ejtette a technológia fejlődése. A meséket mindig úgy hallgatta, hogy azon törte a fejét: hogyan lehetne egy történetben megtalálni a szabályokat, és milyen lenne, ha nem emberek, hanem gépek lennének a szereplők? Ez a gondolkodásmód éppen az volt, amitől édesanyja tartott: álmodozás, fantázia, az irodalmi tehetség jele.

Ada Lovelace-ből mégsem költő lett, hanem az első, aki korát megelőzve felvázolta a számítógépes programok működési hátterét. Egy tudományos cikkhez kérték fel jegyzetírónak, végül a mellékletnek szánt anyagból önálló munka lett. Ada leírta, hogy egy gép számok, betűk és egyéb jelek kombinációjával képes lehet olyan nyelv létrehozására, amely műveleti parancsokat következetesen ismétel. Számítógépeknek ekkor még nyoma sem volt, Ada Lovelace gyerekkori álmodozásaira építve mégis a világ első programozója lett, akinek elméleteit később igazolta az utókor.

Margaret Carpenter: Ada Lovelace c. festménye, 1836. (Fotó: Getty Images)

A később csodabogár zseniként számon tartott Nikola Tesla is furcsa, magának való kisfiú volt. Az egyik kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy botokból és falevelekből kis szerkezeteket készített, amelyeket a patak sodrása mozgatott. A mini vízimalmokat órákig képes volt nézni, figyelte a forgásukat, a víz erejét, a mozgás ritmusát. Egy alkalommal annyira belemerült a játékba, hogy elfelejtett hazamenni ebédre. A családja pánikba esett, riadóztatta az egész környéket, mindenki őt kezdte keresni. Mikor rátaláltak, ott állt a patakparton, és elmélyülten számolgatta fejben, milyen szögben állítsa be a kis lapátokat, hogy gyorsabban forogjanak. Később úgy emlékezett erre vissza, mint arra a pillanatra, amikor először érzett rá a gépek és az energiaátvitel összefüggéseire. A vízimalmokkal kezdődött minden, innen vezetett az út az elektromos motorokhoz és a felnőtt Tesla többi zseniális találmányához.

Mit lehet még ezzel játszani?

Murphy úgy tartja, hogy minél drágább játékot veszel a gyereknek, annál szívesebben játszik majd a dobozával. Ez talán egy kicsit túlzás, de az biztos, hogy a gyerekek nem feltétlenül úgy és arra használják a játékaikat, ahogyan a gyártók azt eredetileg elgondolták. Van hogy ezek az apró kísérletek későbbi nagy ötletekhez vezethetnek.

Benjamin Franklin, aki később az Amerikai Egyesült Államok elnöke és elismert feltatáló lett, gyerekként sokszor próbált ki olyasmit, ami másnak eszébe sem jutott volna. Rajongott minden olyan tevékenységért, ami a vízhez kötődött: úszott, evezett, vagy egyszerűen csak ült a folyóparton a hullámokat bámulva. 11 éves volt, amikor házilag barkácsolt papírsárkányát reptetve hirtelen az jutott eszébe, hogy a szél erejét igénybe véve még jobban tudna úszni. Arra gondolt, hogy ha egy nagy sárkányhoz rögzíti magát, miközben a vízben fekszik, akkor a szél segítségével „meghúzathatja” magát a víz tetején, és így olyan sebességet érhetne el, amilyet a saját erejéből soha. A gondolatot tett követte, és az arra járók nagy megdöbbenéssel nézhettek egy fiút, aki a folyóban hasalva lebegteti a papírsárkányát. A papírsárkány aztán később a villámhárító feltalálásában is fontos szerepet kapott. Franklin tehát egész életében szívesen játszott sárkánnyal, de még véletlenül sem úgy, ahogyan azt más, „normális” emberek teszik.

Benjamin Franklin, David Martin festményén, a Fehér Ház gyűjteményéből, 1767. (Fotó: GraphicaArtis/Getty Images)

Albert Einstein úgy vallotta, hogy egész tudományos karrierje egyetlen kis tárgynak köszönhető. Öt évesen megbetegedett, és napokig ágyban kellett maradnia. Hogy valamivel lekösse a kisfiú figyelmét, édesapja egy iránytűt hozott neki, és megmutatta neki, hogyan működik. A kis Albert napokon át csak az iránytűn törte a fejét. Miért mozog? Hogy lehet, hogy nem tér el a helyes iránytól, akárhogy is fordítják? Mi az a láthatatlan erő, ami mozgatja és egyensúlyban tartja? Itt találkozott először a természet törvényeivel, és ez meghatározta a gondolkodásmódját egész életére. Innentől kezdve mindig a mélyebb, rejtett erőket kereste, azokat a törvényszerűségeket, amelyek láthatatlanul, de megkerülhetetlenül működtetik a világot.

Kreatív rosszcsontok

Nem egy brilliáns elme van, akiről köztudomású, hogy égedelem rossz kölyök volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden határokat feszegető gyerek zseni, de az biztos, hogy azok között, akik az átlagosnál több odafigyelést igényelnek, akadhat olyan, akinek a kretivitása később társadalmilag elismert tevékenységekbe fordul át. Közülük az egyik volt Richard Feynman fizikus, aki a huszadik század egyik legzseniálisabb elméje,  Nobel-díjat kapott a kvantummechanika területén végzett munkájáért. Feynman felfedezési vágya már gyerekként megmutatkozott. Mindenben az érdekelte, hogy hogyan, mitől működik: emiatt fáradhatatlanul szedett darabokra mindent, ami csak a keze ügyébe akadt. Amikor gyerek volt, a kor legnagyobb technikai vívmányának a rádió számított, és a kis Richard a házuk fészerében rádiójavító műhelyt nyitott. A „javítás” természetesen abból állt, hogy alkatrészeket halmozott fel, és ezeket igyekezett a legkülönbözőbb variációkban összerakni, hogy működő készüléket hozzon létre. A környéken mégsem erről híresült el, hanem arról, hogy bármit ki tudott nyitni: lakatokat, ajtókat, ablakokat, gyakorlatilag bármilyen zárszerkezetet. Ebből akár egy szép ívű bűnözői karrier is elindulhatott volna, szerencsére azonban Feynman megtalálta a legális utat arra, hogy kiélje a kíváncsiságát, és tudós lett. A zárfeltörő képessége viszont megmaradt: az atombomba fejlesztésére irányuló projekt, a Manhattan terv munkatársaként kollégáit azzal nyűgözte le, hogy a legbonyolultabb zárkombinációval ellátott széfeket is képes volt kinyitni puszta szórakozásból.

Richard Feynman, Nobel-díjas fizikus ágyban kapja a reggelit, a stockholmi Grandhotel szállodában (Fotó: Profimedia)

Nem volt egyszerű eset a kis Steve Jobs sem, akinek a szülei és a tanárai is sok ősz hajszálukat köszönhették. Az Apple alapítója gyerekként nem találta a helyét kortársai között, unta az iskolai foglalkozásokat, és mindent elkövetett, hogy elszórakoztassa magát. Egy alkalommal például gyufafejekből és egy üvegfiolából csinos kis robbanószerkezetet hozott létre az osztályteremben, ezzel a kirúgás szélére sodorva magát. A tanárai persze látták, hogy Jobs csínytevései abból fakadtak, hogy sokkal gyorsabban jár az agya, mint kortársainak. Meg is próbáltak vele kitöltetni egy IQ-tesztet, de nem sokra mentek vele. Steve ugyanis szándékosan úgy töltötte ki a feladatokat, hogy az eredmény azt mutassa, hogy szellemileg akadályozott.

Szerencsére ezzel nem sikerült megvezetnie a pedagógusokat, akik ezek után azt javasolták a szülőknek, hogy léptessék kettővel magasabb osztályba a fiút, hogy kihívást találhasson végre a tanulásban. Szociális éretlensége miatt végül csak egy osztályt léphetett előre, amit később Jobs úgy értékelt, hogy ez inkább ártott, mint használt, mert ugyanúgy unatkozott, de az új közösségben még el is szigetelődött társaitól. Végül saját maga fedezte fel az utat, amelyen elindulhatott. 13 éves volt, amikor egy saját ötleten alapuló elektronikai projekthez szüksége lett egy nehezebben beszerezhető alkatrészre, és egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívta a Hewlett-Packard vezérigazgatóját, Bill Hewlettet, akinek számát a telefonkönyvből nézte ki, és azt kérte, küldjön neki a hiányzó tartozékból pár darabot. Hewlettnek annyira megtetszett ez a céltudatosság, hogy nyári diákmunkát ajánlott Jobsnak a cégénél. Ez lett Steve Jobs első tech állása, mindössze 13 évesen. És ha mindez nem történik, most ez a cikk sem születhetett volna meg: hiszen a szöveg egy olyan számítógépen készült, amely Steve Jobs későbbi cégének terméke.