Élő adásban indult be a műsorvezető szülése, de ettől még befejezte a műsort – videó
Olivia Jaquith, az albany-i WRGB-TV CBS6 reggeli hírbemondója szerdán reggel 6 órakor kezdte meg az élő adást, miután nagyjából 4:15-kor megindult nála a szülés.
Ma reggel valóban rendkívüli hírekkel kezdünk. Oliviának elfolyt a magzatvize.
– mondta a műsor elején társműsorvezetője, Julia Dunn.
Jaquith azonban ragaszkodott hozzá, hogy ez még „csak a korai szakasz”, a fájások pedig ritkák és enyhék, így végigvezette a teljes adást, mielőtt kórházba ment volna.
A képernyő egyik sarkában egy számláló jelezte, hogy Jaquith már két nappal túlhordta a kisbabát. A műsorvezető februárban jelentette be, hogy férjével, Tyn-nel első gyermeküket várják.
A hírigazgató, Stone Grissom a műsor után kiadott közleményében dicsérte Jaquith-et:
„Nem is lehetnénk boldogabbak miattuk. A terhessége bejelentésétől kezdve, egészen addig, hogy várandósan is lefutott egy félmaratont, Olivia minden szakaszát ennek az utazásnak eleganciával és eltökéltséggel élte meg. A mai nap sem volt kivétel. Olivia szenvedélye a történetmesélés iránt, szeretete szülővárosa iránt és elkötelezettsége nézőink felé mindig is nyilvánvaló volt. Alig várjuk, hogy üdvözölhessük csapatunk legújabb (és legapróbb!) tagját.”
(via)
The post Élő adásban indult be a műsorvezető szülése, de ettől még befejezte a műsort – videó first appeared on nlc.