Gyurkó Szilvia: „Meggyőződésem, hogy a bicskei gyerekotthon elítélt igazgatója simán átment volna a kifogástalan életvitel vizsgálaton”

Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítójával készítettünk interjút az alapítvány által a közelmúltban kiadott éves gyermekjogi jelentéssel kapcsolatban. A gyermekjogi szakértő – aki a június 1-jén megrendezésre kerülő Szülők Napjának is az egyik előadója.

A kegyelmi ügy kapcsán keletkezett közfelháborodás nyomán 2024-ben több mint 30 törvényi változás született gyermekvédelem terén. Önmagában ez mit árul el, elárul bármit is, a magyar társadalomról és hazai politikai kultúráról?

Egyrészt fontos, hogy a döntéshozók reagáljanak az aktuális eseményekre, másrészt viszont az gond, ha ezek a reakciók nem illeszthetők egy átfogó stratégiába, ha pontszerű beavatkozásokat jelentenek, és ha csak tüneti kezelést adnak. Sok esetben azt látjuk, hogy a jogszabályalkotás egy „látvány-megoldás”, ami miatt úgy tűnik, mintha valami történne, azonban a valódi változást jelentő beavatkozások elmaradnak. Jellemzően azért, mert míg a jogalkotás gyakorlatilag ingyen van, a valódi beavatkozások sokba kerülnének, és rövid távon akár konfliktusokat is okozhatnak, vagy politikai költségük lenne.

A jogszabályokon keresztüli „megoldáskeresés” a rendszerváltás óta jellemzi a magyar közéletet – és egyébként nem csak magyar jelenség, a világ számos országában megfigyelhető. Ami azonban magyar és régiós sajátosság, az az egyre mélyülő szakadék a jogszabályokban leírt „szép elképzelések” és azok végrehajtása, azaz a valóság között.

Az egyik probléma, amire rámutattak a jelentés készítői, hogy a jogszabály-módosításokat nem előzték meg szakértői egyeztetések. Mi ezzel a legnagyobb gond?

A gyermekjogokkal összefüggő területeken azért lenne különösen fontos a megfelelő hatásvizsgálatok elkészítése, mert hosszú távú tervezésnek kell, kellene zajlania. Generációs folyamatokban lenne érdemes gondolkodni, és nem utolsósorban a globális trendeket is értékelni kellene. Fontos globális trend például a gyerekkor digitalizációja, aminek elképesztően sok hatása van, amik miatt a terhesgondozástól kezdve az egészségügyi vizsgálatokon át az oktatási és gyermekvédelmi rendszerig mindent át kellene világítani, újra kellene értékelni.

Az oktatási rendszert a megváltozott gyerek működésekhez és szükségletekhez kellene igazítani, például több fizikai mozgást, manuális aktivitást kellene a tanórákba bevinni. Ez csak néhány példa arra, hogy miért elképesztően fontos a megfelelő, szakmaközi együttműködés és gyerekek, családok életét befolyásoló szabályok jó előkészítése.

Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő

Mi lehet az oka annak, hogy ezek a szakmai egyeztetések elmaradnak?

Számos oka van. A gyerekvédelmet és a gyerekjogokat érintő ágazatok szét vannak darabolva több minisztérium, főosztály, államtitkárság között, és évtizedes probléma, hogy a különböző területek közötti együttműködés, információáramlás messze nem ideális. Gond az is, hogy a hatásvizsgálatok és előkészítések pénzbe kerülnek, amit könnyű megspórolni és annak, hogy hiányoznak, nincs azonnali, látványos következménye.

Az emberek ritkán mennek ki tüntetni az utcára, ha egy jogszabálynak nem volt hatásvizsgálata. Azt látják persze, ha egy szabály rossz, vagy a következményei már rövid távon is problémásak, de ezt nem kötik össze azzal, hogy megfelelő együttműködés és előkészítés nélkül alkottak egy olyan rendelkezést, ami se stratégiába nem illeszkedik, sem pedig a végrehajtása, következményei, hatásai nem voltak megfelelően végiggondolva.

Jelentősen változtak a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek alkalmasságának vizsgálatára vonatkozó ellenőrzések. Az új rendelkezések alapján a gyermekvédelmi intézmények vezetői, illetve a szakmai munkakörben foglalkoztatottak számára kötelezővé vált a pszichológiai alkalmassági, valamint a „kifogástalan életvitel” vizsgálat. Első ránézésre ezek pozitív fejlemények, mégis jelentős szakmai kritikát váltottak ki. Miért?

Az alkalmassági vizsgálat minden szakmában nagyon fontos, és ennek átlátható kereteit, megfelelő feltételeit meg kell teremteni. A Magyarországon bevezetett rendszer viszont számos sebből vérzik. Itt egyébként fontos kiemelni, hogy a kifogástalan életvitellel kapcsolatos vizsgálatok, amiket a Nemzeti Nyomozóiroda végez és a pszichológiai vizsgálat két külön dolog. A  nyilvánosságban főleg az előbbivel kapcsolatban jelentek meg kritikák.  Egyrészt, mert a bevezetés módja olyan volt, hogy az érintettek azt élték meg, a cél nem a megerősítés, a szakmai standardok biztosítása, hanem a szankcionálás – hovatovább az egyébként is borzasztó nehéz körülmények között dolgozó szakma képviselőinek stigmatizációja. Másrészt, a végrehajtás módját is sokan megalázónak, lealacsonyítónak érezték. Harmadrészt, hiába volt a kifogástalan életvitel vizsgálat úgy „eladva”, hogy ez szűri ki a bántalmazókat a rendszerből, valójában nem alkalmas arra, hogy a rendszert valóban biztonságossá tegye.

Ami a pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat illeti, a gondolat jó, hogy legyen fokozott figyelem az új munkavállalók beléptetésén, de a tapasztalat azt mutatja, olyan kevés szakember van, aki ezeket a vizsgálatokat el tudja végezni, hogy nem ritkán hónapokra megrekedtek, vagy jelentősen lelassultak az új munkavállalókat érintő folyamatok. Egész egyszerűen azért, mert nem volt elég kapacitás ezekre a vizsgálatokra. Ez a gyakorlatban nem csak azért okozott gondot, mert sokáig kellett várni egy álláshely betöltésére, hanem azért is, mert a gyerekvédelem azért nem egy olyan vonzó szektor, hogy valaki akár hónapokig is várakozzon arra, hogy végre bekerülhessen. Volt olyan is, hogy az illetőnek egyszerűen muszáj volt pénzt keresnie, úgyhogy elment egy másik állásba, ahol ilyen akadály nem állt előtte.

A kórházakban hagyott csecsemők örökbefogadási szabályát 2024 nyarán könnyítették. A szakemberek reményei szerint ez jelentős javulást eredményez majd és valóban drasztikusan csökkenti a jövőben a kórházakban ragadt csecsemők számát?

Az örökbefogadás nem tudja a gyermekvédelem rendszerszintű problémáit megoldani, és ez nem is elvárható tőle. A probléma nagyon összetett, ezért itt is komplex megoldást kell keresni. Egyrészt itt van az a probléma, hogy mit kezd a gyermekvédelmi rendszer azokkal a várandós anyákkal, gyereket váró családokkal, ahol felmerül kérdésként, problémaként, hogy a szülők megfelelően tudnak-e gondoskodni a gyermekükről. Jelenleg azt látjuk, hogy a korai megelőző, családmegtartó szolgáltatások sok helyen nem működnek, vagy nem megfelelőek. A másik probléma, hogy nincs elég nevelőszülő, aki családi elhelyezést tudna biztosítani azoknak a kisbabáknak, akik valamilyen ok miatt nem nevelkedhetnek a vér szerinti szüleikkel.

De intézményi férőhely sincs elegendő. Csecsemőotthonoknak igazából nem is szabadna lézetniük, hiszen minden 12 éven aluli gyereket nevelőszülőknél kellene elhelyezni, de ez a jogszabályi előírás soha a törvény elfogadása óta nem hatályosult. Több száz, 0-3 éves kisgyerek él intézményi keretek között. Ezzel párhuzamosan problémás, hogy a gyermekvédelmi alapellátás milyen támogatásokat tud nyújtani a vér szerinti szülőknek abban, hogy a gyerekükről való gondoskodásra képesek legyenek, és elég jó szülőként tudjanak funkciónálni. Már ebből is látszik, hogy az örökbefogadás azért egy elég szűk szegmense ennek a problémának.

A jelentés szerint az elmúlt évben minden bántalmazási kategóriában nőtt a nyilvántartott gyermekek száma. Ez azt jelenti, hogy több gyereket bántalmaztak, vagy azt, hogy több esetre derült fény?

Ez egy nagyon jó kérdés. Nincs szakmai konszenzus ennek kapcsán, de joggal feltételezzük, hogy a válasz is-is. A szakirodalom szerint, ha egy társadalomban megváltozik az erőszakkal szembeni hozzáállás, például elkezdenek többet beszélni a bántalmazásokról, és olyan hangnemben, ami az áldozat számára megerősítő, az elkövetők számára pedig elítélő, az növeli a jelzési hajlandóságot, tehát egyre több ember érzi úgy, hogy megéri a hatóságokhoz, gyermekvédelmi intézményekhez fordulni, ha egy gyerek veszélyeztetése, bántalmazása jut a tudomásukra.

Az a tény, hogy a magyar nyilvánosságban többször jelenik meg a gyerekbántalmazás témája, önmagában arra sarkallhat embereket, hogy legalább észrevegyék, ha valami nem stimmel. Minél többet tud a társadalom a bántalmazás jeleiről, tüneteiről, annál nagyobb az esély arra, hogy nem elfordítják a fejüket, hanem lépéseket tesznek a gyerek érdekében. Ehhez persze kell egyfajta bizalom is az ellátórendszerekben, hogy ha jelzik a gondot, akkor a gyereken a szakemberek tudnak majd segíteni.

Durvább a közbeszéd, több a konfliktus, több a verbális erőszak, ami – szintén kutatási, szakirodalmi adat – növeli a bántalmazások számát. 

Fotó: Getty Images

A jelentés rendkívül kiterjedt, számos területet ölel fel, számos problémára mutat rá. Ki lehet jelenteni, hogy nagyon sok probléma esetén a legnagyobb gond a szakemberhiány?

Ez egyértelműen így van. Nagyon komoly probléma a szakemberhiány – gyakorlatilag minden szektorban, ami gyerekekkel foglalkozik, az oktatástól az egészségügyön át a gyermekvédelemig. A szakemberhiány ráadásul nem csak azt jelenti, hogy nincs elég hozzáértő ember, akihez gond, probléma esetén fordulni lehet, hanem azt is, hogy aki dolgozik, az általában túlterhelt, túl kell hogy vállalja magát, illetve a munkában szelektálnia kell, tehát az „enyhébb eseteket”, vagy a megelőzést elhanyagolja, és javarészt „tűzoltássa” foglalkozik.

Szintén következménye a szakemberhiánynak, hogy kevesebb ideje van a szakembereknek a saját szakmai és személyes jóllétükre, ami azt jelenti, hogy háttérbe szorul, hogy magukat képezzék, innovatív, új technikákat tanuljanak, miként az is, hogy pihenjenek, töltődjenek. Ez pedig egyenes út a kiégéshez, elfáradáshoz. Ami pedig a nap végén rosszabb minőségű munkavégzést – és életet – eredményez. Ez az a pont, ahol érdemes feltenni azt a kérdést is: ki segít a segítő szakembereknek?

A világunk, társadalmunk folyamatosan változik és ez a gyerekvédelem számára is új kontextust teremt. Van olyan új terület a mostani jelentésben, amire korábban nem szerepelt?

A digitális környezetben megjelenő kihívások között egyre inkább előtérbe kerül a mesterséges intelligencia, vagy MI szerepe is. Egy 2024-es tanulmány szerint, ahogy az MI egyre jobban beépül a hétköznapok világába – az oktatási célú, személyre szabott eszközöktől egészen a közösségi médiát vezérlő algoritmusokig – elengedhetetlenné válik annak vizsgálata, hogy hogyan befolyásolja az MI technológia a gyerekek jogainak érvényesülését. Ebben a tekintetben különös figyelmet igényel a magánélet védelme, az adatok feletti rendelkezés, a gyermek autonómiája, valamint a számára megfelelő tartalmakhoz való hozzáférés biztosítása.

2024-ben, az NMHH egy 667 tanuló részvételével végzett kutatást publikált a fiatalok mesterséges intelligenciával kapcsolatos nézeteiről – különös tekintettel az oktatásra és a digitális média-tartalmakra vonatkozóan. A kutatás megállapításai szerint az előfizetéses mesterséges intelligencia-szolgáltatást a 14-21 éves korú válaszadók 10,5 százaléka használta, az előfizetéses szolgáltatás használatának gyakorisága azonban az életkorral nő, főként a ChatGPT esetében. A tanulók túlnyomó része közepes mértékben, illetve megfelelően hatékonynak ítélte az MI tanulásban való alkalmazását, de ezt inkább a gyors problémamegoldáshoz, nem pedig a saját fejlődésükhöz kötik.

A fókuszcsoportos interjúkban a diákok vegyes, többnyire kritikus véleményt fogalmaztak meg az MI-ről: sokan hiányolták a „lelket” és az érzelmet a gépi alkotásokból, és aggódtak a hitelesség, az oktatás minősége és a jövőbeli munkahelyek miatt. Ugyanakkor felismerték az MI előnyeit is, említve az időmegtakarítást vagy a vizuális szemléltető anyagok készítésének lehetőségét.

A jelentésben szó van arról, hogy az adatgyűjtés terén számos nehézségbe ütköztetek, sok esetben azért, mert bizonyos adatok egyszerűen nem állnak rendelkezésre, nincsennek számon tartva. Tudnál példát mondani arra, hogy ezek közül melyekre lenne a legnagyobb szükség?

A nem hozzáférhető adatok két csoportra oszthatók. Vannak olyan adatok amelyeket egy szervezet sem tart nyilván. Jellemzően ebbe a körbe tartoznak a gyermekrészvételre vonatkozó adatok. Nem áll rendelkezésre semmilyen adat a gyerekek különböző eljárásokban (polgári peres eljárás, büntetőeljárás, gyámhatósági eljárás) történő meghallgatásáról, de a szakellátásban élő gyerekek őket érintő kérdésekbe történő bevonásának szintjéről és mértékéről sem. Korábbi álláspontunkat továbbra is fenntartjuk, miszerint ezeket az adatgyűjtési hiányokat pótolni kellene, mert ezek nélkül az intézmények gyermekközpontú működését nem lehet érdemben értékelni és a fejlesztési szükségleteket, irányokat sem lehet jól meghatározni.

További példaként említve, nem állnak rendelkezésre a gyermekpszichiáterek számára vonatkozó adatok, akárcsak a büntetés-végrehajtási intézmények anya-gyermek részlegére vonatkozó adatok sem. Ugyancsak nincsenek összefoglaló adatok a gyerekekre fordított állami kiadásokról, amelyre vonatkozóan elsősorban a költségvetési törvény alapján tudtunk 2024-re vonatkozóan becslést készíteni. Több szervnek küldtünk adatkérést a kórházban hagyott csecsemőkkel kapcsolatban is, de adatkérésünket visszautasították.

Miért fontos, hogy a jelentés elkészítésében 13–17 éves fiatalok, úgynevezett Kiskorú Kollégák is részt vettek?

A „semmit róluk nélkülük” alapelv miatt tartjuk fontosnak, hogy a gyermekjogi jelentés elkészítésében aktívan részt vegyenek gyerekek is. az ő gondolataik nem csupán díszitik a jelentést, hanem ugyanolyan fontos részei, mint a kutatási eredmények vagy a statisztikai adatok. Ki tudná jobban, hogy milyen volt 2024-ben gyereknek lenni, mint maguk a gyerekek? Abban is bízunk, hogy a gyerekek érdemi bevonása, ami a kezdetektől, 2017-től megvalósult a jelentéseinkben, megerősítő lehet minden olyan szervezetnek, intézménynek, ami gondolkodik abban, hogy a gyerekek aktív szerepvállalását erősítse a saját munkájában.