Az életéért küzd a Neoton zenészének fia – országos összefogás segíti a családot

A zenész először megpróbálta a nyilvánosság kizárásával kezelni a helyzetet, de menye közösségi posztja végül lavinát indított el. A megrázó hír villámgyorsan terjedt a közösségi médiában, és az egész ország megmozdult, hogy segítsen – írja a Metropol.
„Sokáig nem volt egyértelmű a dolog, hogy honnan veszti a vért. Mint kiderült, a gyomrában volt egy fekély és onnan volt egy jelentősebb vérzés” – osztotta meg a család a Metropol olvasóival.
Végvári Ádám, Csepregi Éva, Baracs János (Neoton Família)
a Story Ötcsillag Díjátadó Gálán (2018), a budapesti Corinthia Grand Hotel Royal-ban. (Fotó: Schumy Csaba/Profimedia)
A fiút életmentő műtéttel megoperálták, a vérzést sikerült elállítani. A helyzet azonban továbbra is súlyos: a fiatal férfi hemoglobinszintje életveszélyesen alacsony, 64-re esett vissza – miközben az egészséges érték 130 és 170 között lenne. A gyógyulását most irányított véradásokkal segítik, bármilyen vércsoportból fogadják az adományokat.
A zenész családja hálás a rengeteg támogatásért: „Nagyon sok ember adott vért, amiért nagyon hálásak vagyunk, és úgy tűnik, néhány napon belül biztonságban lesz és kikerülhet az intenzív osztályról.”
A teljes felépülés azonban még legalább két hónapot vehet igénybe. Baracs János kezdetben azt sem szerette volna, ha kiderül, hogy a fiáról van szó: „Nem szeretnék a nevem miatt előnyre szert tenni a fiam kezelésében. Egy Neoton rajongó tette publikussá, én nem akartam belefolyni. Jó látni az összefogást és megtapasztalni a közösség erejét.”
A mostani megpróbáltatások különösen fájdalmasan érintik Baracs Jánost, aki az elmúlt években sorra kapta az élet csapásait. Nemrég komoly szemműtéten esett át, majd kézsérülése miatt több operáción is átesett. Mindezeknél is nagyobb tragédiaként élte meg lánya, Viki elvesztését: „El nem múló fájdalommal és a marcangoló önváddal él együtt azóta” – mondta korábban megtörten a zenész, akinek lánya hosszú évek alkoholproblémái után hunyt el 2021 decemberében.
Most, amikor újra komoly próbatétel elé állította az élet, nem a színpadon, hanem apaként kell helytállnia. A zene világában csak „Öcsiként” ismert Baracs János most ismét megtapasztalhatta: a rajongók, barátok és ismeretlen jóakarók óriási szeretettel álltak melléjük.
Csak köszönetet tudok mondani mindenkinek, aki segített – a véradóktól az orvosokig
– üzente a zenész.
The post Az életéért küzd a Neoton zenészének fia – országos összefogás segíti a családot first appeared on nlc.