Ha van pápa, akkor van ellenpápa is – de ki az, és mit csinál?
Az ellenpápa (akit véletlenül se keverjünk össze az ellentengernaggyal) a definíció szerint a törvényes pápával szemben törvénytelenül és érvénytelenül választott egyházfő – vagyis aki különböző – politikai és/vagy hitelméleti okokból – saját magát tekinti Szent Péter jogos örökösének, a valódi pápát pedig csak afféle imposztornak. A 15. századig összesen körülbelül 40 ellenpápát tartanak nyilván (habár a pontos számukat azért elég nehéz meghatározni), akik közül többen valóban jelentős hatalommal és befolyással rendelkeztek a különböző egyházi és állami frakciók támogatásának köszönhetően.
Az utolsó hivatalos ellenpápa (ha egyáltalán nevezhetünk egy ellenpápát hivatalosnak) V. Félix volt, akinek 1439 és 1449 közötti ellenpápai regnálása érdektelenségbe fulladt, és végül fejet hajtott az igazi pápa, V. Miklós előtt. Ezzel az ellenpápaság nagy korszaka tulajdonképpen le is zárult (ahogy a nagy nyugati egyházszakadásé is).
Ami persze nem jelenti azt, hogy azóta egyáltalán nem bukkantak fel ellenpápák (még Hitler is fontolgatta, hogy állít egy ellenpápát, de ez végül nem jött össze). Elvégre – hasonlóan amúgy a pápasághoz – túl sok feltételnek nem kell megfelelni ahhoz, hogy bárki elnyerje ezt a kitüntető címet;
tulajdonképpen az is bőven elég, ha az ember önmagát kiáltja ki ellenpápának (pontosabban pápának: hisz az ellenpápa jellemzően meg van győződve arról, hogy ő az igazi pápa)
V. Félix, az utolsó jelentős ellenpápa (forrás: Wikimedia Commons)
A legújabb kori ellenpápaság motorját az 1962 és 1965 ülésező második vatikáni zsinat rúgta be, amely az egyház modernizálását célozta: XXIII. János azért hívta össze a zsinatot, mert úgy érezte, az egyháznak alkalmazkodnia kell a huszadik század kihívásaihoz, hogy az egyre inkább szekularizálódó világban élő emberekkel való jobb kapcsolatot tudjon teremteni. Átfogó reformon ment át a liturgia és a teológia, komoly hangsúlyt kapott a vallásközi párbeszéd, az anyanyelvi misézés pedig ekkor vált központilag elfogadottá.
Bár a keményvonalas tradicionalisták nem voltak elragadtatva a zsinat eredményeitől, a többségük végül – nagy vonakodva – elfogadta a reformokat.
Ám néhányan makacsul ellenálltak, és kijelentették, hogy ezek a változások ellentmondásosak, törvénytelenek és istenkáromlók, úgyhogy ennélfogva a pápák is jogszerűtlenül ülnek a trónon, és VI. Páltól ( XXIII. János utódjától) kezdve egyik hivatalos egyházfőt sem ismerik el. Ők a szedevakantisták, amely nevet a pápai iterregnumra használt „Sede Vacante” (üres szék) kifejezésből nevet.
Ngô Đình Thục vietnámi püspök volt az egyetlen katolikus püspök, aki szedevakantista lett, és más szedevakantista papokat szentelt fel, amiért aztán ki is átkozták. Ugyanakkor ő azért még nem kiáltotta ki magát pápának.
Ngô Đình Thục (balra) szedevakantista püspök (fotó: Google Arts & Culture)
A szedevakantistákkal rokon, ám náluk még radikálisabb konklávisták azonban nemcsak a mindenkori pápát tartják illegitimnek, hanem saját pápát választottak helyette. A legrégebbi konklávista egyház a Végtelen Szeretet Apostolai (Apostles of Infinite Love), amit eredetileg még 1950-ben alapítottak – azaz valamivel a második vatikáni zsinat kezdete előtt.
Michel Collin egy francia pap volt, aki 1936-ban állítólag látomást kapott az Úrtól, amelyben maga Krisztus léptette elő püspökké, 1950-ben pedig egy másik látomásában az Úr koronázta pápává: ekkor felvette a XV. Kelemen nevet. XII. Piusz pápa természetesen nem volt elragadtatva, és laicizálta (vagyis kirúgta az egyházból). Collinnak ekkor még nem voltak követői, és egyedül ő tekintette magát pápának egészen 1961-ig, amikor találkozott Jean-Gaston Tremblay-vel, egy kanadai férfival, aki azt állította, hogy Collin hasonlít egy látomásában látott eljövendő pápára, így egyesítették közösségeiket (ez akkoriban összesen négy darab embert számlált), és megalapították a Végtelen Szeretet Apostolait. 1963-ban, VI. Pál megválasztása után, miközben éppen zajlott a második vatikáni zsinat, a közösség tagjai VI. Pált ellenpápává kiáltották ki, Collint pedig pápává választották.
A szekta a II. vatikáni zsinat után rohamos növekedésnek indult, és 1966-ra elérte a 300 főt. 1968-ban aztán Tremblay kijelentette, hogy Collinhoz hasonlóan neki is volt egy látomása, amelyben pápává szentelték, így Collin tapintatosan lemondott, hogy Tremblay elfoglalhassa a helyét az Apostolok – és az egész katolikus egyház – élén, XVII. Gergely néven. Tremblay alatt a szektatagok száma egyre csak nőtt, és további közösségeket alapítottak szerte a világon. Bár különböző homályos ügyeik miatt több nyomozás is folyt, illetve folyik ellenük, még ma is léteznek: Tremblay 2011 meghalt, azóta XVIII. Gergely az ellenpápa (vagyis a pápa).
XVIII. Gergely, az Apostolok jelenlegi ellenpápája (fotó: magnificat.ca)
Figyelemre méltó konklávista szervezet még a Legio Maria, amelyet 1963-ban alapítottak Kenyában. Eredetileg egy katolikus missziós csoportból vált ki a karizmatikus szektavezér, Simeo Ondeto és egy Mama Maria nevű idős látnoknő vezetésével, a hitvilága pedig a kereszténység mellett a helyi luo törzs legendáira épül, amelyek egy misztikus asszonyról szólnak, aki csodákat tett a térségben. Ondetto állítólag isteni tulajdonságokkal is rendelkezett: visszatért a halálból, meglátogatta a mennyet, és utána Isten fiának nevezte magát. Az egyháznak eredetileg kb, 90 000 tagja volt, akik szinte mindannyian luók közül kerültek ki, de azóta sikerült meghódítaniuk Kelet-Afrika nagy részét, és ma nagyjából 3 millió tagot számlálnak.
A Legio Maria tanításainak egyik központi eleme a harmadik fatimai titok, amely a portugál pásztorgyerekek által tapasztalt 1917-es Szűz Mária-jelenéséhez kapcsolódik: az első titkot (vagy próféciát) az 1940-es években hozta nyilvánosságra az egyház, a harmadikra viszont egészen 2000-ig várnia kellett. A Legio Maria szerint a harmadik titok egy új Krisztus eljövetelét jósolja Afrikában.
Ondeto 1992-ben hunyt el, de máig a Legio Maria örökös szellemi vezetője, akit Krisztus megtestesüléseként tisztelnek. Még halála előtt pápát nevezett ki az egyháza számára, Timothy Atilát, akit aztán Maria Pius Lawrence Jairo Chiaji Adera és Raphael Titus Otieno követett.
Sőt, 2010 után egy ideig az afrikai ellenpápápának – a közösségen belüli viszályoknak köszönhetően – egy saját ellenpápája is volt Romanus Alphonsus On’gombe személyében
Mama Maria, a Legio Maria egyik alapítója (fotó: Wikimedia Commons)
Clemente Domínguez y Gómez átlagos sevillai villanyszerelő, illetve könyvelő volt, mígnem 1969-ben – állítása szerint – egy látomásban meg nem jelent neki Szűz Mária, nem sokkal később pedig Krisztus sebeit kezdte magán viselni. A Szent Szűztől még azt is megtudta, hogy VI. Pál pápát sátáni bíborosok összeesküvésének áldozata, az ő küldetése pedig az, hogy megtisztítsa a katolikus egyházat az eretnekségtől. Saját rendet hozott létre a Szent Arc Karmelita Rendje néven, és templomot is építtetett Sevilla környékén, Palmar de Troyában. 1976-ban Ngô Đình Thục (a fentebb már említett szedevakantista vietnámi püspök) igazolta a látomások hitelességét, és Gomezt püspökké szentelte, amiért aztán a katolikus egyház kiátkozta.
1978-ban, amikor VI. Pál meghalt, Gomeznek ismét látomása támadt, amelyben Jézus megkoronázta őt, és a pápai széket Palmar de Troyába helyezte át. Gómez ekkor XVII. Gergely néven megkezdte ellenpápai (vagyis pápai) működését,
amelynek során többek között kiátkozta II. János Pált, és valamilyen okból szentté avatta Kolumbusz Kristófot, Galileit és a spanyol fasiszta diktátort, Francisco Francót. Még az sem szegte kedvét, hogy egy autóbaleset után mindkét szemére megvakult.
Clemente Domínguez y Gómez, a későbbi XVII. Gergely ellenpápa misztikus eksztázis közben (fotó: Wikimedia Commons)
2005-ben hunyt el, ellenpápai utódja Manuel Alonso Corrall lett II. Péter néven. Őt követte Sergio Jesus Hernandez (XVIII. Gergely), aki aztán 2016-ban lemondott, hogy feleségül vegyen egy apácát, később pedig kilépett az egyházból, és átverésnek nevezte azt. A körülbelül 1500 fős közösség jelenlegi ellenpápája Joseph Odermatt, vagyis III. Péter.
Az ellenpápaság intézménye az Egyesült Államokban sem ismeretlen. A műfaj egyik legemblematikusabb képviselője a 2022-ben elhunyt, oklahomai David Bawden volt, akit Miklós pápa néven tisztelt nagyjából harminc darab követője. Azt állította, hogy a második vatikáni zsinat kiátkozta VI. Pál pápát és automatikusan minden utódját is. 1990-ben, Topekában választotta meg egy ötfős csoport, köztük a szülei, bár állítólag több száz levelet küldött szét különböző egyházi személyeknek, hogy tegyék tiszteletüket a ceremónián, végül egyikük sem jelent meg.
The post Ha van pápa, akkor van ellenpápa is – de ki az, és mit csinál? first appeared on nlc.
