„Ebben a szakmában mindenki vágyik arra, hogy ismerjék és elismerjék” – Köllő Babett-tel beszélgettünk

Lassan két hete képernyőn van a Határtalan szerelem. Milyenek a visszajelzések a műsorral és veled kapcsolatban?
Szerencsére csak pozitív, mindenhonnan azt kapom, hogy nagyon szerethető, amit csinálok. Képernyőn keresztül is érződik a támogatás és a szeretet, amit közvetítek a párkeresők felé, de azért megerőltetnem nem kellett magam, hiszen én amúgy is ilyen vagyok. Főleg, ha párkeresésről van szó, a lételemem, hogy összehozzak embereket, jó látni, ha két hasonló lélek egymásra talál. Baráti viszonyban vagyok a szereplőkkel, a mai napig beszélünk. A csatornától is csupa jó visszajelzést kaptam, szeretik, amit csinálok és ez sokat jelent nekem.
Ki a legfőbb kritikusod? Van esetleg olyan barátnőd, aki mindig megmondja a tuti, legyen szó a magánéletedről vagy a műsorvezetésről?
Ó, nagyon sok ilyen van, és ezt én imádom! Mindig azt mondom, az ember olyan barátokkal vegye körül magát, akik negatív kritikát is megfogalmaznak, nem csak a jó dolgokat mondják a szemedbe. A férjem például nagyon jól lát engem kívülről: volt olyan, hogy megnézett a színházban, szólt, hogy ezt és ezt másképp is csinálhatnám. Akkor mondtam magamban, hogy nem ért hozzá, de aztán kipróbáltam és tényleg jobb volt úgy. Vincze Tünde barátnőmet a tévézésnek köszönhetem, ő is őszintén megmondja a véleményét, de ugyanez Demcsák Zsuzsi is. Meg lehet velük beszélni mindent és nem félnek kritikát megfogalmazni, mindezt jóindulattal.

Fotó: Trenka Attila
Sokszor felmerül veled kapcsolatban, hogy luxusfeleségként ismertek meg az emberek, pedig azelőtt már bőven ismert és elismert színésznő voltál. Hogy esik, ha ezt a jelzőt használják rád?
Régebben azt gondoltam, hogy ez azért kikopik a köztudatból egy idő után. Amikor elkezdtem forgatni a műsort, jobban kikértem magamnak, mint most. Szerintem nem egy építő jelző, nem szeretem látni a nevem mellett, hiszen azóta azért csináltam pár dolgot, szerepeltem és vezettem műsorokat, úgy érzem, hogy túlnőttem ezen.
Amikor elkezdődött a műsor annak idején, úgy éreztem, hogy az előtte lévő 20 év színház gyakorlatilag törlődött az emberek agyából és csak így ismertek. Ettől függetlenül, ezzel kaptam egy lehetőséget, amivel éltem is, ezt az esélyt viszont nem mindenki kapja meg, pedig zseniális kollégáim vannak, akik sajnos nem szerepelnek a képernyőn, pedig megérdemelnék. Bár nyilván nem az ismertség a végcél, de szerintem ebben a szakmában mindenki vágyik arra, hogy ismerjék és elismerjék, ehhez pedig a tévé egy jó eszköz.
Zsűritag már többször voltál, műsorvezetői munkád is volt, de egy ideje nem láttunk a képernyőn. Hogy-hogy csatornát váltottál?
Konkrétan 2023 decemberétől nem voltam képernyőn, akkor hoztam egy döntést. Teljesen tudatosan maradtam távol a szerepléstől. Nem zárkóztam el a képernyős munkáktól, csak úgy éreztem akkoriban, hogy beskatulyáztak egy bizonyos szerepbe, ebből pedig szerettem volna kitörni. Az RTL ajánlott egy jó lehetőséget, tetszett, amit felvázoltak a jövőmet illetően, ezért váltottam.
Hosszú távon gondolkozik benned a csatorna?
Erről egyelőre nem beszélhetek.

Fotó: RTL/ Sajtóklub
Hogy néz ki egy napod?
Van elég időd meghallgatni? (nevet) 5:20-kor kelek hétköznap, 7-10-ig a Valódi nők című rádióműsort vezetem. Ez egyébként nagyon jó gyakorlás volt a Határtalan szerelemhez, hiszen mindig más beszélgetőpartnerem van, akivel meg kell találnom a közös hangot és nincs hosszú időm felkészülni. Ha ott meg tudod csinálni, akkor a forgatáson is menni fog. A Covid óta egy darabot tartottam meg, azt játszom még folyamatosan, emellett pedig tanítok, illetve forgatok. Az egyéb rendezvények műsorvezetéséről már nem is beszélek… Ezek mellett pedig háziasszony és anyuka vagyok. Tehát nem unatkozom. Ha nincs előadásom, igyekszem fél 10 körül ágyba kerülni, hogy tudjak eleget pihenni.
A lányod már 15 éves. Milyen egy kamaszlány anyukájának lenni?
Fantasztikus és ezt most mindenféle cinizmus nélkül mondom. Nagy mázlim van Millával, jó gyerek. Csak akkor nehezebb vele, ha fáradt és éhes, de ezeken könnyen lehet változtatni. Inkább az édesapjánál feszegeti a határokat, velem kapcsolatban tudja, hogy a nem az végleges nem. Elég csak ránéznem, egyből tudja, mi az irány. Zeneiskolába és különórákra jár a suli mellett, eléggé le van terhelve, úgyhogy a bulizás egyelőre eszébe se jut.
A pasis témákra felkészültél?
Szoktam kérdezni tőle, hogy tetszik-e neki valaki, de csak jó fej anyukaként, nem faggatom. Jelenleg ott tartunk, hogy hírességek színészek, zenészek jönnek be neki, a közvetlen környezetében nincs olyan, akire azt mondja, hogy hűha, ő most nagyon tetszik.

Babett és Milla (Fotó: Instagram)
A férjed régóta nem szerepelt melletted, talán még a Feleségek luxuskivitelben egyik adásában láttuk. Ennyire nem szeret reflektorfényben lenni?
Nem akar és nem is szeret szerepelni. Mondok egy példát: februárban voltunk egy családi nyaraláson, ahol készült rólunk egy közös kép, amin ő baseball sapkát és napszemüveget viselt, tehát semmi nem látszott belőle. Kérdeztem, hogy posztolhatom-e, de egyértelmű nem volt a válasz. Már nem is kérdezgetem, mert tudom, hogy mit reagálna rá.
Milyen a házasságotok?
András dupla bak, ha valaki hisz a horoszkópban, tudja, hogy ez mit jelent. Engem mindig is szórakoztatott, hogy ő ennyire kocka, én pedig szeleburdi vagyok, de ő a földön tart. Nem lehet vele veszekedni, nincs köztünk egy hangos szó sem, csak sóhajtozik, ha ideges. Ha megkérdezem, hogy mi a probléma, nem mondja el. Ebből régen lelkiismereti kérdést csináltam, de ma már úgy vagyok vele, hogy tudom, ha nagy a baj, biztosan elmondja.
Ismerjük a másikat, tudjuk, hogy mikor, mit kell kérdezni. Én sem szeretem, ha egy tízórás forgatás után azt kérdezi tőlem, hogy milyen volt, mert akkor nem akarok erről beszélni. Már a házasságunk elején leosztottuk a szerepeket: ő szeret a kertben tevékenykedni és ért a műszaki dolgokhoz, én pedig rendben tartom a házat és a lányunk napjait intézem. Egyébként mindenkinek azt tanácsolnám, hogy csak a fontos dolgokról beszélgessenek, ez előre viszi a kapcsolatokat. Ne kérdezd meg feleslegesen, hogy mit javított meg a villanyszerelő, vagy melyik vezetéket cserélte ki a vizes a minap. Inkább egymásról, egymással kell beszélgetni, a házasságomban és a gyerekemmel való kapcsolatomban is ebben hiszek.
The post „Ebben a szakmában mindenki vágyik arra, hogy ismerjék és elismerjék” – Köllő Babett-tel beszélgettünk first appeared on nlc.