Ezt teszi a kutya, amikor rossz ember közelében találja magát: jegyezd meg jól ezt a reakciót!

Az állatok kognitív fejlődésével kapcsolatos több éves kutatások során különféle módokon tesztelték azt a teóriát, miszerint a kutyák felismerik az emberi tulajdonságokat, így többek között a rossz embereket, és megérzik azt, ha valaki becsapja őket. Ezzel a témával foglalkozott Akiko Takaoka, a Tokiói Egyetem Pszichológiai Tanszékének kutatója által végzett tanulmány is.
A kísérlet során a kutyák elé két, letakart edényt helyeztek. Az egyik tudós az egyik edény felé mutatott, amelyben étel volt, míg a másik arra, amelyik üres volt. A kutyáknak ezután megmutatták, hogy melyik tálban van étel. A folyamatot többször is megismételték és a kutyák megjegyezték azt, hogy ki az a személy, aki becsapta őket. Ezután, amikor ez az ember a helyiségbe lépett, egyes ebek közömbösek, mások dühösen reagáltak rá. Míg azt a személyt, aki nem csapta be őket, érdeklődéssel fogadták.
Illusztráció: Getty Images
Egy másik, a Kiotói Egyetem Pszichológiai Tanszékének tudósai által végzett tanulmány kimutatta, hogy a kutyák meg tudják állapítani, ha valaki gonoszul bánik az emberi családtagjaikkal, és ennek megfelelően viselkednek vele. Amit tesznek, az a kutyák jellemétől függ, de egyértelműen értik, hogy mi történik.
A kísérletben a kutyákat és gazdáikat és néhány önkéntes kísérte, akiket nem ismertek. Az önkéntesek egy része szépen bánt a gazdikkal, míg mások rájuk kiabáltak és agresszívan viselkedtek velük. Amikor az önkéntesek ezután jutalomfalatot kínáltak a kutyáknak, az állatok kinyilvánították szimpátiájukat, illetve ellenszenvüket. Akik jól viselkedtek a gazdáikkal, azoknak nem volt problémájuk: elfogadták tőlük a jutalomfalatokat és az öleléseket. De azok, akik durvák voltak, negatív reakciót váltottak ki belőlük: néhány kutya nem volt hajlandó elfogadni a jutalomfalatot sem, néhányan viszont elfogadták, ám nem volt kedvük folytatni a szocializálódást, hanem egyszerűen elsétáltak.
The post Ezt teszi a kutya, amikor rossz ember közelében találja magát: jegyezd meg jól ezt a reakciót! first appeared on nlc.