Heidi Klum máris megszegte a cannes-i filmfesztivál dress code-ját

Ahogy a vörös szőnyegen általában, úgy a cannes-i filmfesztiválon is népszerű viseletnek számítottak az elmúlt években a pucérruhák, illetve a gigantikus ruhaszörnyek. A fesztivál szervezői azonban ettől az évtől szigorítottak a dress code-on és betiltották a meztelenkedést, illetve a túlméretezett öltözékek viselését is. A filmfesztivál vezetősége hivatalos közleményben hangsúlyozta, hogy céljuk nem a vendégek öltözködésének szabályozása, hanem a teljes meztelenség tiltása, összhangban a fesztivál intézményi kereteivel és a francia törvényekkel. A túlméretezett ruhákat pedig indoklásuk szerint azért tiltják, mert azok akadályozhatják a többi vendég mozgását, vagy megnehezíthetik a színházteremben az ülésrendet.
Heidi Klum (Fotó: Gisela Schober/Getty Images)
Heidi Klumnak azonban már az első nap sikerült megszegnie a szabályt, amikor is egy hatalmas, hosszú uszállyal rendelkező, virágszirmok illúzióját keltő Elie Saab kreációban jelent meg a nyitóünnepségen. Bár a szervezők elméletileg megtagadhatták volna tőle a belépést az öltözéke miatt, ám erre végül mégsem került sor.

Halle Berry az utolsó pillanatban választott másik ruhát (Fotó: Andreas Rentz/Getty Images)
Halle Berry, aki idén a fesztivál zsűrijének tagja, sokkal tisztelettudóbb volt: ő az utolsó pillanatban választott másik ruhát, amely megfelel a dress code-nak.
„Volt egy csodálatos ruhám [Gaurav] Guptától, amit ma este nem tudok felvenni, mert túl nagy az uszálya – nyilatkozta a színésznő a Variety-nek. – Nem fogom megszegni a szabályokat. A meztelenségre vonatkozó rész is valószínűleg egy jó szabály.”
The post Heidi Klum máris megszegte a cannes-i filmfesztivál dress code-ját first appeared on nlc.