Cannes: Betiltották a meztelenkedést a filmfesztivál vörös szőnyegén

A cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén mostantól tilos a pucérkodás és a túlméretezett ruhák is. Bianca Censori Grammy-mutatványa vagy a fesztiválon három évvel ezelőtt felsőruházat nélkül megjelenő tüntető után érthető a szervezők döntése. A szigorítást az elegancia és a biztonság jegyében vezetik be a fesztivál teljes területén – írja a Variety.
A május 13-tól május 24-ig tartó
Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál vezetősége hivatalos közleményben hangsúlyozza, hogy céljuk nem a vendégek öltözködésének szabályozása, hanem a teljes meztelenség tiltása, összhangban a fesztivál intézményi kereteivel és a francia törvényekkel.
Az új szabályzat értelmében a szervezők megtagadhatják a belépést olyan vendégektől is, akiknek ruházata – főként a nagy uszállyal ellátott ruhák – akadályozhatja a többi vendég mozgását, vagy megnehezíti a színházteremben az ülésrendet.
A fesztivál öltözködési előírásai miatt
az elmúlt években többször is elutasították a lapos talpú cipőben érkező nőket, miután a magassarkút tartották „elegáns” viseletnek. 2022-ben pedig egy producert, Kelvin Redverst azért nem engedtek be, mert mokaszint viselt.
Kép forrása: Pixabay
The post Cannes: Betiltották a meztelenkedést a filmfesztivál vörös szőnyegén first appeared on nlc.