Ezek a csillagjegyek nem szívesen változtatnak

Bika
A Bika pontosan tudja, hogy az életét nem mindig és nem mindenben irányíthatja, ennek ellenére képtelen elfogadni, amikor valami másként alakul, mint ahogy tervezte. Bosszantóan makacs típus, ezért amit a fejébe vesz, attól nem tágít. Sosem ismerné ugyan be, hogy mennyire rugalmatlan, és mennyire irtózik a változásoktól, de tény és való, azok mindig nagyon megviselik a lelki világát.
(Fotó: Getty Images)
Vízöntő
A Vízöntő valójában számos változást kedvel. Például valósággal rajong a technikai újdonságokért, és természetesen a haladó gondolkodással sincs problémája. Szinte biztosan neki van mindig a legtrendibb mobilja, ugyanakkor, ha az életterében következnek be változások, teljesen kiborul. Gyűlöli a költözéseket, az otthonát is csak akkor újítja fel, ha minden kötél szakad. Meglepő módon a régi holmijaihoz is ragaszkodik, csak akkor cserél le valamit, amikor az tönkrement.
Bak
A Bak szereti, amikor az élete a maga rendje szerint halad. Persze úgy, ahogyan ő azt elgondolta. A változás pedig egyáltalán nem ilyen: véletlenszerű, hirtelen és bonyolult, ami meglehetősen sok nehézséggel járhat. Ilyenkor ugyanis úgy érzi, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. Márpedig, amit nem tud kézben tartani, az rémesen riasztó lehet számára. A változásokat képtelen kezelni, épp ezért gyűlöli annyira. Beletörődik előbb-utóbb, de inkább ragaszkodna a megszokott dolgokhoz.
The post Ezek a csillagjegyek nem szívesen változtatnak first appeared on nlc.