Megviselte a családi szakítás Papp Máté Bencét

Exkluzív interjút adott a Story magazinnak Tóth Gabi párja, Papp Máté Bence. A táncos arról is mesélt, mennyire viselte meg, amikor tavaly télen, 15 év után feloszlott a Fricska Táncegyüttes. „Gergővel a kezdetektől rivalizáltunk egymással, azt hiszem, fiútestvérek esetében ez egy természetes jelenség. Sokáig ezeket meg tudtuk oldani például egy összenevetéssel vagy pacsival, idővel azonban ezek elmaradtak, és olyan stílust engedtünk meg magunknak a másikkal szemben, ami kollégák esetében nem fordulhat elő. Az sem lendítette előre a viszonyunkat, hogy olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz” – ecsetelte a magazinnak a férfi.
Papp Máté Bence szerint csak egyetlen közös vonása van a testvérével, méghozzá az, hogy mindketten makacsok. Ugyanakkor ő egy érzékenyebb ember, míg Gergő harázott egyéniség.
A családi szakítást nagyon nehezen élte meg Tóth Gabi kedvese, úgy fogalmazott, hogy valahányszor szembejött vele egy közös Fricska videó összetört lelkileg. „Úgy éreztem, kitörölt valamit, amit együtt építettünk fel. De megráztam magam, hosszú hónapok önvizsgálata után rájöttem, érezhette úgy, hogy ehhez joga van. Még akkor is, ha ez nekem borzasztóan fájt. Egyébként ezért is vállaltam ezt az interjút, mert erőt szeretnék adni a hasonló cipőben járó embereknek, akik úgy érzik, igazságtalanság vagy kudarc érte őket. Nem szabad hátrafele nézni és keseregni. Minden kudarc egy lehetőség, egy jó dolog, csak át kell keretezni. Valójában rámutat a hiányosságokra, hibákra amelyekből tanulni lehet.”