Először mutatta meg a párját Horváth Gréta

Horváth Gréta kisfiának az édesapját nem ismerhette meg a közönség, hiszen a férjével, Meggyes Dáviddal láthattuk először a képernyőn, méghozzá az Ázsia Expressz első évadában szerepeltek együtt. Három és fél évvel ezelőtt elváltak, az influenszer pár hónapig a padlón volt, aztán összeszedte magát: életmódot váltott, ami által sokat fogyott, új életet kezdett és nemsokára a szerelem is betoppant az életébe.
Fotó: TV2
A párját egészen eddig nem láthattuk, a Story magazinnak azonban megmutatta és mesélt is róla. „Ekkor ismertem meg a páromat, Zoltánt, akit a családom rögtön elfogadott, ami azért is nagy szó, mert mondjuk úgy, nem igazán voltak elájulva a korábbi választásaimtól…” – mondta a lapnak a Farm VIP sztárja.
„Zoltánt már az első héten bemutattam otthon, és ennek áprilisban lesz három éve. Egy hétfői napon találkoztunk először, vasárnap meg már jött át a család »férfinézőbe«. Főztem húslevest, bedobtam a sütőbe pár húst, ahogy azt illik, és ahogy azt már tőlem megszokhatták. A vasárnapi ebéd alatt senki sem feszengett, nagyokat beszélgettünk, nevettünk, simán ment minden. És Zoltán nagyon hamar be is illeszkedett a családba, a fiam, Filip is megszerette őt. Az utóbbival kapcsolatban azért kaptam rendesen, hogy hogy vihetek haza egyből egy pasit… Elárulom, a párom egy éve költözött csak hozzánk, addig kétlaki életet éltünk, ingáztunk Budapest és Gyula között. Tehát nem kapkodtunk, nem siettünk. Ő az a társ, aki mellett nő lehetek, szabad és boldog. Akinek ha este tízkor gofrit sütök, másnap virággal lep meg. És akire a vállalkozásaimban is számíthatok” – részletezte Horváth Gréta.