A belső működésre rálátó forrásaimtól kapott információk alapján nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az évtizedek során egy fragmentált, túlbürokratizált, kevéssé hatékony céges struktúra alakult ki.
Emiatt a döntéshozatal lassúvá vált, a cég nem volt képes megfelelő sebességgel reagálni a gyorsan változó piaci kihívásokra, trendekre.
Ez utóbbiakat már nem is tudta formálni, jellemzően csak utánuk kullogott. A vezetést mostanra átvevő koreai, valamint kínai riválisok e téren például sokkal jobban teljesítenek. Azonnal képesek lecsapni a kínálkozó lehetőségekre, érezhetően rajta tartják az ujjukat a sebesen változó fogyasztói hangulat ütőerén.
2. Hatalmi harcok
A cégfilozófia egyik fontos eleme volt, hogy a munkatársaktól nem válnak meg, de emiatt előfordult, hogy olyanok is állományban maradtak, akik az aktatologatáson kívül nem sok mindent csináltak. Minden nagy cégben jelen van a politika, az intrika, a belső hatalmi harc.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Ez lehet akár hasznos is, hiszen egymást sarkallhatják jobb teljesítményre az egyes részlegek. Azonban ez a Panasonicnál egészségtelenül eltúlzottá vált, a pletykák szerint olyan is előfordult, hogy fontos döntések azért nem születtek meg időben, mert az ellenségeskedő munkatársak nem álltak szóba egymással.
3. Elégtelen kommunikáció
A konszern vezetése a jelek szerint nem volt tisztában azzal, hogy ma már a legkiválóbb termék sem adja el önmagát. Muszáj ezerrel tolni a marketinget az összes létező csatornán. Pörgetni kellett volna a közösségi médiás jelenlétet, együtt kellett volna működni a menő influenszerekkel, és közben megtartani a kapcsolatot a hagyományosabb médiumokkal, illetve szakmai platformokkal is. Mindez nincs ingyen, viszont költeni ilyesmire érezhetően nem akartak. Csak hát pénz nélkül viszont nehéz jelen lenni a köztudatban, jól láthatóan nem is sikerült nekik.
Ebben az sem segített, hogy a cég televíziói dizájn terén is meglehetősen konzervatívak voltak. A vezetés e téren sem merte bevállalni a bátor, merész húzásokat, a Panasonic egyszerűen kiment a divatból.
4. Elhibázott fejlesztési koncepciók
A japán tévégyártás sírját elsősorban az elhibázott fejlesztések ásták meg. Szinte minden szereplőnél előkerül egy vagy több csodálatosnak tartott technológia, amely végül nem vált be, viszont rengeteg pénzt felemésztett.
Kép: Panasonic
A Panasonicnál ilyen volt például az átlátszó vagy a dupla kijelzős televízió. Ez utóbbi a beszédes nevű Megacon, amelybe építettek egy második, monokróm LCD-panelt a hagyományos mögé. Ezzel óriási kontrasztot értek el, de drága volt, rengeteg energiát fogyasztott, és az akkor már létező OLED-technológia e téren még így is jobb volt.
Óriási bukta volt a Sonyval közösen fejlesztett OLED-képernyő is, amely a boltokig végül el se jutott. Akkor még a 2010-es évek elejére totális gazdasági és innovációs zsákutcának bizonyuló plazma eljárásról nem is beszéltünk, amire a vállalat rengeteg erőforrást áldozott, feleslegesen.
Az arcvesztéssel járó kudarcok jó eséllyel közrejátszottak abban, hogy a konszern vezetése miért tekintett páriaként jó ideje a televíziókra, és miért nem akarta megmenteni a televíziós divíziót.
Erre ugyanis lett volna pénz, hiszen a Panasonic csoport biztos lábakon áll. A világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, többek között az elektromos autókba is szállítanak ilyen alkatrészeket, emellett foglalkozik gyártástechnológiával, IoT (Internet of Things) megoldásokkal, szenzorokkal, automatizálással, kommunikációs és hálózati rendszerekkel, hőszivattyúkkal is például.
Lenyugszik a nap
A Sony és a Panasonic mellett még sokáig a Funai volt az utolsó talpon maradt, független televíziógyártó Japánból. Utóbbi sokáig megkerülhetetlen volt az alsó- és középkategóriában, és Észak-Amerikában fontos pozíciókkal bírt, többek között ebben a régióban birtokolta a Philips névhasználati jogát, illetve a Walmart saját márkás tv-üzletágát. Csakhogy a cég tavaly év elején csődöt jelentett, megszabadult minden vagyonától, az említett divíziót, illetve a globális szervizhálózatot pont a Panasonicot most felzabáló Skyworth szerezte meg.
A japán ipar egykori koronaékszerei így végül Kínához vándoroltak, ami különösen pikáns, látva a két ország közötti politikai feszültségeket.
Egy korszak lezárul, a japán tv gyártás véget ér.
Mindenesetre egy korszak most lezárul, és egy új kezdődik, de kérdéses, hogy az új tulajdonosok végül tudnak-e az akvizíciókból profitálni. Láttunk már hasonló eseteket korábban, például amikor a Hisense szerezte meg a Toshiba tévés szekcióját – végül az a lépés nem változtatta meg érdemben az erőviszonyokat.
A cél mindenesetre nyilvánvaló:
a kínai szereplők be akarják hozni a koreai cégekkel szemben fennálló technológiai lemaradásukat, ebben pedig a Sony és a Panasonic sokáig féltve őrzött eljárásai csodafegyverként vethetők majd be.
De hogy a ma még szépen csengő nevekre szükségük van-e valójában, az egy nagyon jó kérdés.
