Amikor 2003-ban az Egyesült Államok megindította az Irak elleni inváziót, hat repülőgép-hordozó harccsoport vett részt az első csapásokban, valamint több kétéltű támadó hajó is. Még korábban, a 2001-es afganisztáni hadműveletek kezdetén több mint ötven amerikai haditengerészeti hajó – köztük öt repülőgép-hordozó – vett részt a műveletekben.
A repülőgép-hordozók jelentősége abban rejlik, hogy egyszerre biztosítanak mobil légierőt, parancsnoki és irányítási képességeket, valamint a globális katonai erőkivetítés egyik leghatékonyabb eszközét. Egy amerikai szuperhordozó fedélzetén általában mintegy 90 repülőgép állomásozik, ami megközelíti a katari Al Udeid légibázis kapacitását, amely a térség legnagyobb amerikai légibázisa.
A két hordozó jelenléte lehetővé teszi, hogy az amerikai haditengerészet gyakorlatilag folyamatos légi műveleteket hajtson végre.
A hordozók váltott ciklusban működnek, így miközben az egyik repülőgép-csoport feltölt, karbantartást végez vagy pihen, a másik folytatja a bevetéseket. Ez a rendszer jelentősen megnehezíti az iráni védelem dolgát is, hiszen két különböző irányból érkezhetnek a támadások.
Nyomás alatt az amerikai haditengerészet
Mindezek ellenére a haditengerészet egyre nagyobb nyomás alatt áll. Az amerikai flotta jelenleg korlátozott számú bevethető repülőgép-hordozóval rendelkezik. A legrégebbi ilyen hajó, a USS Nimitz hamarosan nyugdíjba vonul, miközben az új generációs USS John F. Kennedy szolgálatba állítása késik. Emiatt a Ford bevetését is meg kellett hosszabbítani, ami már a legénység moráljára és a hajó műszaki állapotára is hatással lehet.
A következő potenciálisan bevethető hordozó a USS George H. W. Bush lehet, amely jelenleg az Atlanti-óceánon fejezi be a bevetés előtti gyakorlatokat. A szakértők ugyanakkor nem tartják valószínűnek, hogy az Egyesült Államok harmadik repülőgép-hordozót is azonnal a térségbe küldene. Inkább
arra számítanak, hogy a Fordot vagy a Lincolnt idővel leváltják, mivel mindkét hajó már túllépte a szokásos, nagyjából hét hónapos bevetési időtartamot.
A haditengerészet számára komoly stratégiai kockázatot jelent, hogy a jelenlegi helyzetben nehéz további hordozókat mozgósítani. Ez azt jelenti, hogy ha a világ más régiójában újabb konfliktus robbanna ki, az Egyesült Államoknak nehézséget okozhatna gyorsan megfelelő tengeri erőt átcsoportosítani anélkül, hogy a jelenlegi műveletek hatékonyságát rontaná.
A hosszú bevetések a legénységet is megterhelik. A USS Gerald R. Ford esetében már felmerült, hogy a szolgálat meghosszabbítása negatívan befolyásolja a személyzet morálját. A hadművelet lezárulta után pedig várhatóan hosszabb karbantartási időszakra lesz szükség, ami tovább szűkítheti az amerikai haditengerészet mozgásterét.
A térségben ugyanakkor szövetséges segítség is érkezhet. Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy Franciaország a Charles de Gaulle nukleáris meghajtású repülőgép-hordozót a Baltikumból a Földközi-tengerre vezényli.
A francia erők várhatóan nem vesznek részt közvetlen támadásokban Irán ellen, de a hordozó légi egységei felderítési és védelmi feladatokat vállalhatnak, ezzel tehermentesítve az amerikai erőket.
A jelenlegi helyzet így jól mutatja az amerikai haditengerészet egyik alapvető dilemmáját: miközben a repülőgép-hordozók továbbra is a globális katonai erőkivetítés kulcseszközei, a rendelkezésre álló hajók száma korlátozott, és egy nagyobb regionális konfliktus gyorsan feszítetté teheti a flotta kapacitásait.
A cikk eredetileg az amerikai Forbes oldalán jelent meg.
