azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Ha tinédzserként megtanulsz havonta félretenni 10 ezer forintot, később gond nélkül kezelhetsz milliós vagyont

1 megtekintés
Pénz Befektetés vállalkozás
Blurred placeholder

A pénzügyi tudatosságot nem lehet elég korán elkezdeni – ez a gondolat volt az alapvetés a Forbes Under 30 Summit beszélgetésén. Okos pénz, erős jövő – Befektetések és pénzügyi tudatosság fiatal szemmel című programunkon Karagich Bálint, az Energiastratégia Intézet ügyvezető igazgatója, a Hungarian Youth Association alapítója és volt ügyvezető igazgatója, valamint Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója mesélt az első elköltött fizetéséről, takarékosságról és a pénzügyi tudatosság alapjairól. A szekciót Fekete Emese, a Forbes főszerkesztő-helyettese vezette.


Megszerezni, vagy elkölteni jobb a pénzt – tette fel a kérdést Fekete Emese. Szabó Balázs (róla írt portrénkat itt olvashatod) elmondta, hogy neki a munkájából adódik, hogy a pénzkeresésben találja meg a helyét. Ezzel szemben Karagich Bálint már annak a generációnak a tagjaként tekint magára, akik tipikusan szeretnek költeni.

A Hold (Forbes-címlap, 2025/4) vezérigazgatója azzal erősítette előbbi állítását, hogy első önálló jövedelmét is inkább félretette, minthogy elköltse. Ez a tudatos hozzáállás számára zsigerből jön, nincsenek egzakt technikái a takarékoskodásra. Ezzel együtt azt javasolja mindenkinek, hogy akár egy Excel-táblázatban vezessék a havi kiadásaikat, hogy kordában tudják tartani a pénzügyeiket. Ez különösen azok számára fontos, akiknek a hó végi bevásárlás is fontos kérdés tud lenni.

KARAGICH BÁLINT: IFJÚ TITÁNKÉNT TÉRT HAZA LONDONBÓL

A globális verseny vonzó külföldön dolgozni, hiszen jóval nagyobbak a fizetések. Karagich Bálint viszont mindig tudta, hogy szeretne itthon sikeres lenni. „A munkámnak legyen értelme” – mondta az Energiastratégia Intézet ügyvezető igazgatója. Bálint Londonban járt egyetemre, viszont úgy látja, hogy a munkaerőpiac nagyon feszes a második legnagyobb magyar városban. A munkahelyekre több százszoros túljelentkezés van, nagyon nehéz bekerülni a jól fizető állásokra.

Londonban van egy HR-es anekdota, miszerint a felvételiztetők azzal kezdik, hogy a CV-k felét kidobják, anélkül, hogy ránéznének.

„Egy kis akváriumban könnyebb nagy halnak lenni” – magyarázta Bálint hazatérésének okait.

Karagich Bálint is kiemelte, hogy már a szüleitől örökölte a pénzügyi tudatosságra való hajlamát. Hozzátette, hogy körülbelül a harmadik saját jövedelme megszerzésekor már belé is hasított a gondolat, hogy fontos a tudatosság és a takarékosság. Legyen szó akár csak 5-10 ezer forintról egy hónapban, szoktassuk magunkat hozzá, hogy okosan kezeljük a pénzünket. „Ha tinédzserként megtanulsz félretenni 10 ezer forintot, később gond nélkül kezelhetsz milliós vagyont” – összegezték a szakértők.

20 ezer forint kevés a nagy vagyon felhalmozásához, de ahhoz, hogy havi több százezer forintos félretett pénzünk legyen az kell, hogy már fiatal korunkban erősítsük magunkban azt a mentalitást, hogy minden hónapban félre kell tenni egy bizonyos összeget. Ez lehet akárcsak 20 ezer forint,

mire oda jutunk, hogy több pénz felett tudunk gazdálkodni, akkor reflexből jön ez a hozzáállás – vélekedett a kezdeti lépésekről a Hold vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy a megtakarítás titka — szerinte – az, hogy ne költsünk a bevételünk növekedésével arányosan többet. Szabó Balázs szerint az jár el okosan, aki az életvitelének a költségeit nagyjából ugyan azon a szinten tudja tartani, mint amikor jóval kevesebből kellett gazdálkodnia. Karagich Bálint szerint ehhez hosszútávú perspektívákra van szükség, és nem a pillanatnak kell élni.

info Fotó: Fejes Bence
Karagich Bálint (balról) és Szabó Balázs a Forbes színpadán. Fotó: Fejes Bence

A Hold befektetői között nem sok Z-generációs jelenik meg. A vezérigazgató szerint az idősebb generációk egy része már megtapasztalta, hogy milyen, amikor elveszítenek egy nagyobb összeget. A Gen-Z-re ezzel szemben ömlenek a gyors meggazdagodásról szóló történetek. Sokan túl korán találkoznak a könnyű meggazdagodás ígéretével, amikor még nem tudják kontextusba helyezni ezeket a sikersztorikat. Szabó Balázs úgy látja, hogy jó fiatalon foglalkozni a pénzügyekkel. Minél korábban kezdi el valaki képezni magát ilyen téren, annál jobb. Azonban fontos, hogy a futószalagon szállított sikersztorik miatt sokakban elalszik az óvatosság.

Karagich Bálint tanácsa: Kezdd kicsiben

Ma már sok olyan platform van, ahol aprópénzzel ki lehet próbálni a befektetéseket, a tőzsdézést. Annyi pénzzel kezdjünk bele, amit nem sajnálunk elveszíteni. Emellett nagyon fontos, hogy a fiatal befektetők képezzék ki magukat egy adott területre, amiben otthonosan érzik magukat. Számára ez az energiapiac volt, a megszerzett tudását a területről abba tudta fektetni, hogy megtalálja ezen a területen a legjobb lehetőségeket.

Észben kell tartani:

kevesen tudnak meggazdagodni úgy, hogy jókor voltak jó helyen. Vannak ilyen történetek, de ez nem az átlag, hanem a kivétel.

Jó hír azonban, hogy ma már a befektetések világa mindenki előtt nyitva áll. Rengeteg applikáció áll rendelkezésre, amikkel akárcsak 100 forinttal is ki lehet próbálni, meg tudjuk-e vetni a lábunkat a parketten.

Az is járható út, ha a befektető óvatosan áll a dologhoz. Az állampapírok, a kötvények kiváló lehetőséget nyújtanak, ha nem akarjuk kvázi teljes állásban ezt csinálni. Aztán, amikor eljön a pillanat, hogy elegendő pénzünk van, és bátrabbak is lettünk, akkor már könnyen kereshetünk olyan szakértőt, akinek az a dolga, hogy tudja mit kell kezdeni a pénzünkkel.

Mindig készüljünk a változásra

Nagyon fontos, hogy befektetőként, bár hosszú távra kell gondolkodni, de azt is tudni kell, hogy körülbelül tízévente történik egy olyan esemény, ami felülír mindent, ami addig történt. Nem tudhatjuk, hogy a befektetéseink 30-40-50 év múlva érnek-e majd valamit. Ráadásul a Z-generáció az a közösség, akiket már nagy mértékben nyomaszt a klímakérdés. Ez a stressz sokakra nehezedik rá, és sokakban indítja el azt a gondolkodást, hogy felesleges a nyugdíjas évekre készülni, hiszen addigra úgyis a vesztébe szalad a világ.

A szakértők szerint le kell küzdenünk ezeket a félelmeket, és muszáj optimistán a jövő felé tekinteni.

Egyszer eljön az a pont, hogy nyugdíjas korúak leszünk, és hálásak leszünk magunknak, ha még időben elkezdtünk készülni ezekre az évekre

– vélte Szabó Balázs.

Kapcsolódó cikkek